Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Tar Patrícia: Az írás mint tréning

dó biztonságérzet, a személyiség „összetartása” (ebből a szempontból a fegyverbirtoklással analóg, hiszen ez is „megnyugtat”, sorsunk, önmagunk irányításának, befolyásolásának tudata); és a naplóírás kontaktus: olvasókat feltételez.

,/i.dd meg nekem mindennapi közönyömet” (12.) - a tartás, önmagunk megtartása fejezó'dik ki abban a tárgyilagosságban, józanságban, ami a Naplóból sugárzik. A rövid tagmondatok túlsúlya, a világos szerkezetek és a világos jelentésre törekvés - ami egy-egy mondat újbóli elővételében, „forgatásában”, újraértelmezésében, a mellékjelentések leforgácsolásában, s mintegy az „eredeti”, „tiszta” jelentés megragadásában is manifesztálódik -, megint csak a nyelvi bizonytalanság tudatát jelzi. Szentenciák és világosságra törekvés éppen a feloldódott bizonyosság, feloldódott szubjektum nyelvi világát hivatott megalkotni, azaz teret a létezésnek. (Nem mellékes ebben az értelemben a statisztikai adatok, illetve a „tárgyilagos” napihírek jelenléte sem.) A hagyomány, a közösség nyelvének használatával, újrateremtésével jelöli ki azt a (nyelvi) világot, amely képes felmutatni a Rendet, a polgári hagyományt, s ami világmagyarázat és létezési mód egyben. Ez az „önuralom” az, ami az utolsó hónapokban gyakran elvész: ez a folyamat, a fegyelmezett írásmód megbomlása tetten érhető L. halálát követően a taxis lehülyézésében, a szaporodó ,hazugság”, .hányinger minden” megnyilatkozásokban. Az olvasók elvesztése, illetve az írás megszűnte-abbamaradása az élettől való távolodást, önmagaszétesését jelenti. Öccse halálával az „utolsó olvasót”, L. halálával a „másik olvasót” veszíti el; egyre kevesebbet olvas és ír - „néha sportszerűen csinálom, mint a megöregedett magasugró, aki szeretné tudni, meddig bírja még” (188.). Az írás jelentés, híradás a személyiség létezéséről — közvetlenül L. halála után nagyon kevés és nagyon ritka a bejegyzés. A személyiség valamiképpeni ön- magára-találását jelzi, hogy csaknem egy hónap elteltével elkezdi megírni-ki- írni a történteket, a megértést jelentő distanciaalkotás ez, s újra olvas.

Stílus és hagyomány

.jÉjjel, lámpaoltás előtt, félóra Czaczor, Bajza, Batsányi... Mint aki naphosszat mocsárban gázolt és elalvás előtt lezuhanyozza magát." (13.)

Márai 1984-1989-es Naplójának szerkezete jórészt úgy épül fel, hogy egy- egy idézet, napihír, verssor tárgyilagos közlését többé-kevésbé szintén tárgyilagos reflexió kíséri. Az egyes napok általában több ilyen szegmentumból állnak. Az idézet, a már-mondott rögzítéséről van szó itt is: a hüpomnémata- paradoxon, hogy régiek, autoritások, elmúlt szavak idézésével akarunk önmagunk számára jelenlevők lenni, Márai Naplójában is a „klasszikus módon” oldódik fel úgy, hogy az író reflektál a logosz-töredékekre, aktualizálja, saját diskurzus-rendjébe építi azokat. Foucault azt írja, hogy ezen elmúlt (megtörtént) dolgok, diskurzus-részletek legalább három okból járulnak hozzá az ön- konstitúcióhoz. Az egyik a múlttal-bírás pozitív értékelése: mások olvasása mindig szükséges ahhoz, hogy önmagunk legyünk, hiszen senki sem meríthet pusztán önmagából. A múlt, a már-ismert az, amihez vissza lehet térni, ami lezárt és megformált cselekvési és gondolkodási sémákat, elveket tartalmaz (éthosz); segítségével nem esik, aprózódik szét az individuum az új élmények,

67