Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Tar Patrícia: Az írás mint tréning
alkotássá formálni! megkonstruálni. Az élet, mint a legfőbb műalkotás, az élet, amit az írás lát el értékkel, erkölccsel, Márai szövegeitől sem idegen. Az .pnmagaság művészete” önmagunk tematikáját, gondolataink lejegyzését jelenti. Michel Foucault I-II. századi szövegeket tanulmányozva két műfaj, a hüpomnémata és a levelezés diskurzustípusainak működését vizsgálja3, melyek közös jellemzője az ethopoietikus funkció: az igazság éthosszá történő transzformációja. Az írás mint aszketikus gyakorlat, tréning funkcionál, amennyiben a cselekedetek és a gondolkodás megmunkálását jelenti. Az író gondolkodásának minden mozzanatát lejegyzi, a „lélek mozgásait”: meditál, hiszen újra aktiválja, újra mozgásba hozza a már-ismertet, már-tudottat. Ezzel a munkával igaznak tekintett és elfogadott cselekvési elvek diskurzusát dolgozza ki. Az írás így egyszerre önmegismerés és az önmagaság konstitú- ciója, hiszen az író önmagát cselekvő szubjektumként alkotja meg/újra. A dolgozat célja rámutatni arra, hogy Márai Naplójában tetten érhető az ethopoietikus funkció: szövege rokon a hüpomnémata és a levelezés (ókori) gyakorlatával. A hüpomnémata eredetileg idézetek, műrészletek, saját gondolatok feljegyzéséből összeálló jegyzetfüzetet jelent. Az olvasott, hallott, gondolt dolgok olyan szövedékét, „emlékiratát”, amely érvként és eszközként használható, hiszen előírja, ill. segítséget nyújt, hogyan cselekedjünk például nehéz élethelyzetben: tehát valamiféle „életvezető-szöveg”. A diskurzus-töredékek, gondolatok fóljegyzésével az írásműnek nem a memóriapótló szerep jut: a hüpomné- maták az olvasás, újraolvasás, meditáció anyagai (mindig kéznél vannak). A cél, hogy a meditáció által a kiragadott logosz-töredékeket magunkévá, saját diskurzusunkká tegyük. A jegyzetelés nem önmagunk feltárását, kitárását kell hogy szolgálja, éppen ellenkező mozgást: önmagunk megalkotását a diskurzus szubjektivizálódása által. Hüpomnémata és kartéziánus válság A naplóírás meditáció, szellemi tréning Márainál is — „mindennapos létezési, gondolkodási, tudatosítási erőpróba, mely valahogy önsúlyt ad, ha csak egy pillanatra is” (35.) —, az önkonstruálás tréningje, legalább három értelemben. Egyfelől az írás-aktus mint konkrét tevékenység, kommunikációs forma értelmében; másfelől a hüpomnémata értelmében, a múlt szöveg-töredékeinek aktualizálásával; végül pedig a naplószövegnek a személyiségről való híradása által, a levelezés értelmében. „Tünetek: egy mondat megragad a tudatban, és sokszorosan ismétlődik. Mint a hanglemezben a tű. A hang nem hallgat el, sokszorosan ismétli ugyanazt. Közbül tudom, hogy ez a gondolkodás valamilyen kóros rögzítése.” (131.) Márai azt írja, hogy a jegyzetei pótolják a kapcsolatot a mindennapos valósággal (59.). Az írás tevékenysége erőpróba, egyrészt az (ön)tudat biztonsága, másrészt a külső eseményekkel való kontaktus „bizonyítéka”. A naplóírás önreflexió, a tudatnak „felülvizsgálata”, ellenőrzése, illetve az ebből faka3 Foucault, Michel: Megírni önmagunkat; In.: u.ő.: Nyelv a végtelenhez; Bp. 1999. 331., U.ő.: Az etika genealógiájából, In.: Nagyvilág, 1993/1-2. 66
