Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - L. Simon László: Címszavakban
tudja adni hagyományos értelemben vett textusoknak, valamint az ezeket - eszközhasználatában vagy építkezési módjában, elsődleges médiumválasztásában - meghaladni igyekvő' olyan műveknek, amelyeket a jelenlegi kategóriarendszerben sem az irodalom, sem a képzőművészet alá nem tudunk besorolni (hogy néhány vitatható érvényű, ugyanakkor már ismertté vált kategóriákat említsek: videóvers, képvers, performansz, tárgyköltészet stb.). Ezzel a bevezetővel arra kívántam rámutatni, hogy a magyar neoavant- gárd két igazán jelentős művészegyéniségének, a szombathelyi Székely Ákosnak és Abajkovics Péternek szinte az egész eddigi munkássága belehelyezhe- tetlen abba a keretbe, amit a hagyományos irodalomtörténet-írás és irodalomtanítás nyújthat. Egyúttal azt is beláthatjuk (ha a médiumhasználat fogalmának szűkebb jelentéséből, s nem a fenti, tágabb értelmezési köréből indulunk ki), hogy műveikkel, alkotói szemléletükkel, alkotásmódjukkal az elmúlt évtizedek jelentősebb művészei, így az egykor a Magyar Műhelyt is szerkesztő Székely Ákos, és a nála jóval fiatalabb, bizonyos értelemben tanítványból pálya- és alkotótárssá nőtt, a Leopold Bloomnál szerkesztőtárs Abajkovics Péter is bizonyos értelemben megelőlegezték azt a tudományosságban is érzékelhető médiaelméleti fordulatot, amely talán hosszabb távon nagyobb nyomokat hagy a magyar irodalmi (?), avagy összművészeti/intermediális kánonon (kánonokon?), mint a magyar líra paradigmaváltásaként leírt, három évtizeddel ezelőttre datált poétikai fordulat. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az utóbbi években egyre erősebben érzékelhető tudományos irányváltást nem követi a kortárs magyar próza és líra ezzel azonos irányú hangsúlyeltolódása (miként az az egyre erősebb pozíciójú irodalmi kritika hatására - és nem nyomására! - szerintem a 90-es években megtörtént), s talán éppen ennek lesz köszönhető, hogy egyre több olyan korábbi mű és eddig kevésbé ismert alkotó kerülhet az értelmezések horizontjába, akiknek munkássága a médiaelméleti fordulat előtt perifériának számított. Periféria Székely Ákos és Abajkovics Péter minden bizonnyal több szempontból is perifériára szorultak (megjegyzendő, a periféria szót az eredeti görög jelentésében használom: valaminek a külső része, széle, határa; de persze a számítástechnikából is jól ismert szójelentéssel - végkészülék, a számítógép központi egységein kívül eső gépelemek, pl. nyomtatók, szkenner, memóriakártya-leolvasók stb. - is izgalmas értelmezői utat nyithatnánk, ha egy nagyobb terjedelmű írásban foglalkozhatnék szerzőinkkel). Elsősorban földrajzilag, s ne felejtsük el, ez sem a hetvenes-nyolcvanas években, sem a rendszerváltás óta nem elhanyagolandó szempont, hiszen éppen az utóbbi időkben megindult, elsősorban a hatvanas-hetvenes évek budapesti underground - főleg képző- és akcióművészeti - aktivitásait feldolgozó kiadványok, kiállítások felejtkeznek el az ezzel párhuzamosan meglevő, a vidéki városokban tapasztalható művészeti mozgásokról (kivéve néhány speciális dolgot, pl. a balaton- boglári kápolnatárlatokat stb.). Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fontos vidéki, lokális jelenségek dokumentálása sajnos még a fővárosi rendezvénye573
