Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia
szetből táplálkozik, de azt teljesen átformálva az értelemvesztés reménytelen sodrására hívja föl a figyelmünket. (a kitűzők és a mappák: Tóth Gábor 2.) A demonstráció-provokáció két egymásba éró', ám mégis eltérő változatait fedezhetjük fel Tóth Gábor elmúlt két évtizedben alkotott munkái kapcsán. Mint már az el-vezetó megjegyzések kapcsán érzékeltetni kívántuk, a kitűzőkre írott radikális kritikai jelmondatok (a művészek menjenek haza, elegem van a művészetből, a művészet a hatalmi rendszer agyréme, mit jelent számodra a művészet, ha feláll a faszod? Segítség! Művész vagyok! soha semmilyen jog nincs fenntartva, semmi sem lehetséges, minden lehetséges, ki mondta, hogy a művészetet szeretni kell) az anarchiának és a művészetnek azonos a kiindulópontja. A „friss konceptuális provokációkként” értelmezhető24 munkákat most két szempontból is továbbgondolhatjuk, egyrészt a közvetlen megjelenítés és közös jelentéssé tett szándékok rétegzettsége alapján, majd ugyanennek értelmezhető rétegeinek dinamikájára rámutatva. A kitűzőként megvalósult alkotások mindenki számára követhetővé tették Tóth állásfoglalásait. Ez a nyílt demonstráció-provokáció jellegzetesen a 20. századi populáris kultúra és politikai demokrácia (engedetlenség) sajátos formájával hívta föl magára a figyelmet. A művészek hazameneteléről már volt szó, most csak annyit tehetünk hozzá, hogy a művészet jelentőségváltozásának figyelembe vételével, egy (jól) működő polgári társadalomban már nem sok jelentősége van ennek a felszólításnak. Ha azonban a két évtizeddel előtti honi állapotokra tekintünk, ahol valamilyen tekintetben az ideológia szolgálólánya volt a művészet, akkor hangsúlyos értelmet kaphat a felszólítás, és annak esélye, hogy ezzel szemben a szlogent hirdető valami mást képvisel, azaz nem a hatalmi rendszert építi tovább. Amit továbbgörget az anarchiával rokonítható, a mindenkori hatalmi rendszer léte ellen történő fellépés vagy a fennálló jog elleni protestáció kinyilvánítása. Miként az ön-identifikáció, a művész létmódjának kétségessége is szembetűnik az ön-ironikus provokációban, s annak a helytadó gesztusnak kérdésként megfogalmazott változatában is, ahol az erósz közvetlen megnyilatkozás formája mindent elsöpör. S a tá- gabb létkonstrukciókra való figyelemfelhívás: a lehetőségszférák valóságának és semmisségének együttes megjelenítése is érzékelteti alkotónk tág dimenzi- onalitását. A majd két évtized múltán (1999) közzétett Leopold Bloom 15. mappa két felforgató darabja már egy szűk elit-nyilvánosságnak szól, s ebben döntően különbözik a kitűzőktől. A 75 példányban elkészített csikkgyűjtőt és lezárt komposzt (tiltott élet) tartalmazó demonstráció-provokáció így már a csendesedő és halkuló gondolatok felé hív. És valóban az emberi élet egyik folyamatlehetősége a meditativitás és az önmagában vett létezés irányában történő tájékozódás, s a maradandóság/mulandóság/maradandóság változó formáinak bemérése. Azonban mint láthattuk Tóth pályájának két rövid mozzanatára figyelve: formavariációinak számossága és példa nélküli egyedisége mindig tartogatott meglepetéseket... 562
