Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia

kai rész kimetszetett, s marad a későbbiekben a logikai pozitivizmus, analitikus nyelvfilozófia, kognitív tudományok egy egyértelmű leképzésre, mesterséges nyelvre irányuló törekvései, amelynek végpontjaként a filozófia ott áll/állna magában és ellenó'rizgetné (ha néha megengedik neki az eljárok logikai érvényességét, koherenciáját stb.).

De most vegyük fel ugyanennek a problémának a következő lehetséges olvasatát, amit szintén érint a könyv, ha csekélyebb mértékben is. Itt már megjelenik Gadamer is a művészet ismeretelméleti hátterének reprezentánsaként (természetesen nem az analitikus filozófiák ismeretelméleti dogmatiz- musának értelmében). De az elméleti háttér és gyakorlati, művekben testet öltő alakulatok között még így is sok esetben lényegi eltérés mutatkozik. Ezt láthatjuk a művészetelméleti fejezetben is, Erdély Miklós többször idézett Marly-i tézisek néven elhíresült gondolatfutama kapcsán, aminek Petőfi S. János értelmezésében vajmi kevés köze van a tézisekhez, tudományhoz és koherenciához. Habermas kommunikatív cselekvéselmélete is polémia tárgya. Az valóban igaz, hogy az előremutató művészetek tekintetében nem számíthatunk a kortársak többségének igenlő válaszaira, de a habermasi programban az is benne rejlik, hogy fel kell fedeznünk rendszer és életvilág kettősségében az utóbbi megmentésének stratégiáját, aminek eszközeik között a közösségi és egyedi kulturális cselekvési programok, valamint a művészeti innovációk egyaránt számon tartandók.23 Minthogy ezt az „üzenetet” szolgálja a műtárgynak kommunikációs tárgyból meditációssá való átminősülése (Beke), a „nyitott mű” koncepciója, a semmi és üres jel koncepciója, még ha mindez az általunk előzőekben bírált szemiotikái kommunikációelméleti kontextusban megfogalmazódik is. Hasonlóakat mondhatunk az elveszett egyensúlyt kereső művészetre, s itt már az egzisztenciális beállítódás jelentőségét értékelhetjük (Nietzsche), miként a játék wittgensteini közelítéseivel is egyet tudunk érteni. A vizuális és hangköltészet széttagoltságáról és definíciós meghatározásainak kétségeiről már szóltunk Nagy Pál könyve kapcsán, most csak ismét kiemelhetjük ezt. Miként azt is megerősíthetjük, bár nem a Lyo- tard-féle posztmodem teóriára-kontextusra alapozva, hogy a művészetben az egyediség és aleatorikusság döntő szerepet vállalhat sajátmagunk és világunk identitásának megőrzésében, kreatív alakításában.

S végül még egy megjegyzés, visszatérve a bevezetőre, hogy a kutatás számára továbbelemző lehetőségek sokaságát kínálja az összeállítás. S ez még inkább így lehetett volna, ha a találkozók alkalmával készült művek is helyet kaphattak volna a könyvben, mert azok árnyaltabbá tehették volna azt a folyamatos alakulást, amit Bujdosó Alpár közzétett átfogó munkájában.

(f: legyen a fókusz majd a szétszóratás metabolikája L. B. iránymutatásaival: Székely Ákos 2.)

Van fókusz, amiből kiindulhatnak a fények, hogy végül a sötétségbe érjenek. Közben mindvégig jelen van a játék. A „mobil-kirakósdi-könyv” lapjait tetszés szerint rakhatjuk össze. Csak egyetlen formai utasítás szerepel a borítón. Egy keresztalak, amelynek középső kockájában egy írott ,,f’ szerepel. A jobb és bal szárak hét-hét kockát, az alsó hatot, míg a fölső kilencet irányoz elő.

559