Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia

(irodalmi/elméleti /avantgárd köz-vetítés: Bujdosó Alpár 2.)

Bujdosó Alpárnak az 1993-ban megjelent Vetített irodalom elméleti ihletettsé- gű és konkrét művészeti gyakorlatokat is feldolgozó munkája az intermediá- lis poétikai problémákat járja körül. Annak kérdése, hogy mi a sajátossága például egy konkrét vizuális költeménynek, miben különbözik a hagyományos verstől, s mennyiben tér el a képzőművészeti produktumok nyelvi jeleket is alkalmazó alkotásaitól, vagy annak körbejárása, hogy a kortárs zenei törekvések és fonikus költészeti munkák milyen lényegi eltéréseket mutatnak, fontos művészeti felismerések lehetőségeit előlegezik. Nevezetesen az organikus műfaji kapcsolódások esélyét, s tágabb kultúr- és művészetfilozófiai dimenzióban az egyes társadalmi szférák és tudásformák kontaktusának problémáját hozza látóterünkbe. Természetesen itt is elismételhetnénk, amit Nagy Pálnál, Az irodalom új műfajai kapcsán megjegyeztünk, hogy az önmagát és a világot egyaránt érvényesíteni akaró ember és alkotása — különösen, ha jelenünk szétszabdalt teoretikus és gyakorlati valóságára gondolunk — nem parcellázható fel; s különösen igaz ez az aktuális tendenciákból startoló multimediális (Bujdosó Alpárnál összművészeti) törekvésekre.16

Bujdosó Alpár így a széles értelemben vett antropológiai-művészeti dimenziók kimeríthetetlen bázisát térképezi fel, ami ebben az esetben a humántudományok elkötelezettségét viseli magán. Nem a természettudományokét és az újabban az egeket és az emberi elmét is meghódítani akaró kognitív tudományokét, hanem impulzív aspektusaival mindannyiunkat az eredendő sorskérdések továbbgondolására, ennek elkerülhetetlenségére figyelmeztet.

Most nézzünk néhány konkrét példát a könyvből. A meditáció és az emberi komplexitás jelentőségét emeli ki Bujdosó a Tilmuni világképhez fűzött megjegyzéseiben,17 azaz azt tudatosítja az újabb leletek (írástöredékek, álarcok) és kutatások tükrében, hogy nemcsak a kereskedelem, a gazdaság diktálta az írásbeliség, a kultúra létrejöttét, hanem sajátosan emberi motivációink is. Ezt mintegy továbbgondolja a saját maga által készített halotti maszkok megjelenítésével, és a rájuk rótt szövegapplikációkkal, valamint a kommentárokkal. A sajátos emberi magatartásformáktól a tragikus sorseseményekig ívelnek az érthető és érthetetlen (71-77. o.) emberi megnyilatkozások, amelyek így már nem álarcként, hanem tényleges cselekedetet reprezentáló szimbólumként tűnnek föl.

S a természetes irányok keresése és saját léthelyzetünk bemérése is jelentékeny energiákat mozgósít Bujdosó Alpár vizuális munkáit szemlélve (Napórák, Vádliharapásban, Incapsulata, Capsuale Decapsulata). S ezt nemcsak a könyv lapjain megjelenítve láthatjuk, hanem performanszok keretében (Játszottunk), aminek dokumentációja nyomán rekonstruálhatjuk a tulajdonképpeni életgyakorlatokat. Az emberi egzisztencia történései (Az utcán páncélosok dübörögnek, Álmodok, Álmodozom), s annak felismerése, hogy a „Mindennap Gyakorlat.” - rövid, ám általunk nem tudott ideig tartó - túlélési gyakorlat, amely együttesen jelzi Bujdosó Alpár tisztánlátását: a művészeti gyakorlat és valóság közötti koherenciát.

Bujdosó Alpár az 1972 óta megrendezett Magyar Műhely találkozók elméleti hozadékait foglalta össze Avantgárd (és) irodalomelmélet című monog557