Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia
komplex elméleti munka a szövegirodalom nyelvfilozófiai (strukturalista, szemiotikái) összetevőit vizsgálja, miként lehetne tetten érni a struktúra bomlá- sát-épülését. A szó-szövet-szöveg szerkezete, a metafizikai mozzanatok kritikai méltatása a kortárs esztétikai áramlatokkal összefüggésben megalapozták elméletében és gyakorlatában a korszerű szöveg ideomorfikusságával kapcsolatos elemzéseket. Jel, jelentés, megjelenés (könyv) és a különböző' szövegalakzatok, valamint a költészeti formák (a lettrizmustól a tér-költészeten át a konkrét költészetig) a maguk dimenzionáltságában tárulnak elénk, s ebben a kontextusban nem válik szét teória és művészet, mert a megjelenés magában hordja a jelentés dimenzionáltságának minden egyes mozzanatát. S egy újabb etapban az 1974 és 1984 között keletkezett vizuális munkákat és szövegeket látjuk egybegyűjtve a Journal in-time kötetében. A szövegek és vizuális megjelenítésük poetizálásának szoros rendben illeszkedő' dokumentuma a könyv, előrevetítve azokat a technikai lehetó'ségeket (fénymásológép, számítógép stb.), aminek alkalmazása a nyolcvanas évtized második felében lesz hangsúlyos. A technika elméleti hátterével, a modernizmus kritikai megközelítésével, a posztmodern beállítódásokkal foglalkozik 1993-ban megjelent munkája. Míg Papp Tibor a poétikai összefüggések szerkezetét vette számba és ennek többféle alakzatát honosította meg múzsával vagy múzsa nélkül? Irodalom számítógépen 1992),3 s Bujdosó Alpár egy-egy sajátos elméleti-gyakorlati problémát, az irodalmi műfaj egyedi vetületét (vetített irodalom) vagy a nyelvfilozófia irodalmi adaptációinak kérdéseit vette számba, addig Nagy Pál az avantgárd mindenkori aktualitásának filozófiai, kultúrkritikai és művészetelméleti polémiáival vet számot, s alkotói problémalistájához igazított áttekintések keretében (Habermas, Derrida, Lyotard és mások) sajátos kritikai koncepciót vázol. (szöveg- és dialógusfenomének: Bujdosó Alpár 1.) Bujdosó Alpár Zárt világ kötetét (1972), „novellakezdeményeit”, szövegtöredékeit, hangjáték-effektjeit alapvető' egyediséggel ruházta fel szöveg és dialo- gicitás egymásra vonatkoztatása. A dialógushelyzetnek elsó' meghatározó pozíciója: a jelen és közelmúlt történetiségét befogó reflexió. Mindehhez kapcsolódik az individuális meghatározottságok kivetésének problematikája, s végül az archaikus toposzok keretében: végsó' létkérdéseink megfogalmazása. A dialógus-szituációk megjelenésének lépcsőzetessége természetesen csak a tipizálás szintjén különíthető el, mert a konkrét alkotások mindig a lehetséges egyesítés kívánatos arányait vették célba. Az 1980-ban megjelent „szövegkönyv” (1 és 2 között az Erzsébet hídon, 1980) már nemcsak az előzőekben jelzett dialóguspozíciók kimunkálásában jelentett minőségi ugrást, de a vizualitás és a nyelvi játékok (Wittgenstein) alkotó alkalmazásának tekintetében is. A nyelvi tradíciók egymásba simulá- sai, az átjárhatóságok biztosítása egyik nyelvjátékból a másikba, valamint a szavak két- és többértelműségének kiaknázása ebben a kötetben került hangsúlyos pozícióba. Bujdosó Alpár — mint Papp Tibor és Nagy Pál is — a nyolcvanas évek közepén jelentkezett reprezentatív könyvével, az Irreverzibilis Zénonn&l. Az 548
