Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia
3. Ám az is lehet, hogy a határsáv szélesítésének egy-egy jellegzetes mozzanatára figyeltünk, s magunk is hozzájárultunk a folyamat kedvező alakulásához. A fentiek tehát a hagyományos művészetfogalom zárójelbe tételét érzékeltetik. Az alkotó, befogadó, közvetítő (intézmények, orgánumok, oktatás, tudomány, kritika stb.) fogalomsematizációi megmaradnak ugyan, csak az érvényességi terrénumuk változik meg. Ezt fogalmazhatja meg talán a gondolko- dó-kreáló ember, aki nem pusztán a mű-tárgykészítés felé orientálódik, hanem a már jelzett határterületek környékére összpontosítja figyelmét. Ebből az is adódhat, hogy nem is tudnak hazamenni az előző értelemben felfogott művészek, mert otthonukat elvesztették, s most másféle keresésbe fogtak. A nem-művészek tudnak elmenni otthonról, majd visszatérni: azaz folyamatosan hétköznapokat teremteni vagy ritkább esetekben periodikusan ismétlődve otthon maradni. Ezzel nem állítjuk szembe a művészek ünnepnapokat varázsoló ténykedéseit, mert nem erről van szó. Hanem arról, hogy autentikus létformák után kutatunk szüntelen, s ez hétköznapoktól és ünnepnapoktól független, állandóan önmagát megújító folyamat. II. Művészeten innen és (túl) Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Székely Ákos, Tóth Gábor, Mészáros Ottó és Abaj- kovics Péter (a felsorolás a születési évek szerint) az irodalmi formavariációktól való távolodás különböző alakzatait honosították meg. Am mint az alcím is jelzi, a túllépés, az irodalomnak és a művészet radikális törléséhez kapcsolódó formák mindannyiukat jellemezték. Most első körben a művészeten inneni relációkra hangolódunk, de láttatva a további folyamatok előjeleit is, majd a művészeten túli fejleményeket vizsgáljuk utalva az eredőkre. (tradíció-bomlás-épltés: Nagy Pál 1.) Ha az elbeszélhető egzisztencia és az irodalmi struktúra feltérképezéséhez, majd szétdarabolásához és ismételt összeillesztéséhez kötjük Nagy Pál irodalmi működését, akkor látjuk a művészet inneniségnek a körvonalait.2 Korai elbeszéléskötetében (Reménység hosszú évek, 1964.) az ezoterikus egzisztencia-meghatározottságok kibomlását kíséri nyomon, majd ezt követő regényében (Hampsteadi semmittevők, 1968.) a hagyományos prózai szöveg tagolásával kísérletezik, aminek végpontja egy „ismeretlen nyelv" megalkotásának jövőbeni feladata, ami a Monologiumban (1971) már a modern szövegirodalom egyik úttörő munkájaként áll elénk. Szentkuthy Prae-jének palimp- szesztje, Beckett dramaturgiájának újraírása vagy kreatív Joyce -„imitációi” az experimentalizmus vezető képviselői közé emelték alkotónkat. Nem feledve, hogy ez a folyamat még mindig a művészeten belüli határ-kísértés. Ehhez társul a mindig jelenlévő teoretikus reflexiók szüntelen igénye. Hogy a távolodás miképpen játszódik le a hagyományos formáktól, azt jól érzékeltetik a Monologium kötet pragmatikus fogásai a pszeudo életrajzoktól a pszichodelikus drámákig. Az 1978-as korszerűség/kortárs irodalom című 547
