Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány
sadalmi perspektíva jelenléte annyiban is joggal megfogalmazható, hogy Erdei a Duna-Tisza közének elemzése során valójában a dunántúli, kisalföldi társadalomfejlődést is górcső alá veszi. Ennek során pedig nemcsak a paraszti átalakulás összes lehetséges formáját értékeli, hanem a felsőtársadalom jellemzését is elvégzi. Ennyiben Erdei tehát nem csupán a könyv címében jelzett területről, hanem lényegében az egész ország társadalomszerkezeti jegyeiről, a polgárosodáshoz fűződő viszonyáról fejti ki nézetét. A könyv jelentőségét ezen túl az is növeli, hogy ez az a munka, amely országos ismertséget hoz a fiatal kutatónak, és ez a kötet emeli Erdeit a népi szociográfusok hamarosan országos hírű, sok vitát kavaró csoportjába. Erdei tehát a Futóhomok ban a magyar paraszttársadalom egészének leírására, és utalásszerűén a felsőtársadalom jellemzésére is vállalkozik. Ez a társadalomszerkezeti elemzés olyan sajátos társadalomszemléletet tükröz, amely a kötet szociografikus leírásaiból rekonstruálható. Ez a társadalomértelmezés a helyi jellegzetességek elemzéséből bontakozik ki. A szocio- gráfusi pályáját mikroszintű kutatásokkal7 kezdő Erdei a Futóhomok ban érzékeli a nagyobb közösség, jelen esetben az egész társadalomszerkezet ábrázolásának nehézségeit. Erdei szerint „ahány települési forma, annyi társadalmi kérdés.”8 Erdei értelmezése szerint az eltérő történeti átalakulás nagyon különböző típusokat rajzol ki mind a termelés szerkezete, jellege, mind a társadalmi formák tekintetében. A Duna-Tisza közének újratelepítése a török kor után jól mutatja ezeket a különbségeket. Az újratelepülés idején az eltérő birtokviszonyok eltérő társadalomszerkezetet jelöltek ki az egyes területeken. A kuriális birtokon nagyüzemi termelés folyt cselédséggel, az úrbéres falvakban úrbéri kötelezettségű jobbágyok és parasztok folytatták a gazdálkodást. A nemesi faluban ezt a bocskoros nemesség végezte, míg a megerősödő mezővárosokban a megváltott úrbéres kötelezettség után paraszt-polgári fejlődés ment végbe. Ettől eltérő átalakulást jelentett a két kiváltságos terület, a sárközi és fajszi szék; illetve a kun községek nem-földesúri hatalma alatti polgári fejlődése. Az eltérő utaknak az ad Erdei szerint különös jelentőséget, hogy ezek a XVIII. század végére kialakuló formák határozzák meg a polgári átalakulás lehetőségeit is. „A rendi korszaknak ezek a primitív formái olyan erősen megépültek, hogy elhatározott és kimondott felszámolásuk után is eleven tényezőkként hatottak az utána jövő korszak életében.”9 Erdeinek a fenti elemzése alapján azt hihetnénk, hogy a társadalom megrajzolásának nehézsége abból adódik, hogy az eltérő birtokviszonyok nagyon különböző társadalmi alakulatokat hoznak létre, miáltal nehéz szólni a nagyobb területek társadalmi berendezkedéséről. A részletesebb elemzésekben azonban Erdei azt fogalmazza meg, hogy a különböző társadalmasulások jellegét mégsem az eltérő történetiséget kifejező birtokviszonyok határozzák meg. A különböző birtokviszonyok kialakulásának hátterében Erdei szerint ugyanis a társadalmi csoportok különbözősége áll. Úgy gondolja, hogy a különböző birtok- és társadalmi viszonyokat az adott területen megtelepülő csoportok „karaktere” alakítja ki. Erdei vallásszociológiai kiindulását mutatja, hogy a társadalmi csoport karakterét a felekezethez vagy etnikumhoz tartozás határozza meg. Eszerint — a vallási dogmák előírásainak eltérésein túl - a magyar etnikumon belül alapvetően különböző jegyekkel rendelkeznek a reformátusok és a katolikusok; de a különbség fennáll a németek, zsidók, 524
