Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Fűzfa Balázs: A másik irodalom IV.
Jónás Tamás: Elmondom én Bp., Nórán, 2001 [audio-CDl Módszerében is szokatlan Jónás Tamás CD-je. Itt pontos a hétköznapi értelmű „CD” megnevezés, hiszen ez az „objektum” lényegében nem tartalmaz multimediális eszközöket, elemeket. A szerző olvassa fel írásait, melyeket MP3-as formátumban tárol a hanghordozó. Kétféleképpen is válogathatunk, tallózhatunk a műfajok, illetve az alkotások között: véletlenszerűen, az íróköltő arcképére kattintva, illetve „szabályosan”, a címek között keresgélve. Az ilyen típusú felvételeknél a fó' kérdés valószínűleg az, hogy a szerzó', aki a saját szövegeit mondja, bír-e olyan interpretatív erűvel, hogy megszólalása eredeti lesz. Tudja-e az alkotó a nem-művészi előadás által új és új jelentésrétegekkel gazdagítani műveit? — Természetesen juthatnak eszünkbe legendás felvételek a rádió hőskorából vagy a bakelitkorszakból: Babits, amint Esti kérdését kántálja megrázó erővel; Pilinszky rekedtes-éneklős, rosszul hangsúlyozó, mégis dermesztő deklamációja; Nagy László Ki viszi át a szerelmet- vagy Men/y egzó'-borzongatása. Jónás Tamás egyvalamiben bizonyosan rokona ama „nagyoknak”: esz- köztelenül, olykor majdnem fakó egyszerűséggel olvas, beszél ő is. Mégis tud megrendítő lenni, tud a próza szavai közé ékelt csöndekkel hatást elérni, tud a versbe sűrített magánnyal vezekelni. A képernyőn pedig - miközben a hallgató ide-oda cikázik a lehetőségek között, vagy rábízza magát a véletlenre — mindvégig ott a portré: a majdnem-ironikus arcmás arról a fiatalemberről, aki „sosem szeretett volna” kimondott szándékkal író vagy költő lenni, mégis ez lett a sorsa („csak azért, mert tudok, nem akartam verset írni”). Ez a sors pedig immár nem lehet a véletlen gonoszkodásának következménye. De miért MP3-ban kellett rögzíteni és kiadni ezeket a felvételeket? Miért nem volt jó hangkazettán vagy egyszerű hang-CD-n? — ahogyan más verslemezek is napvilágot látnak. Egyfelől azért - nyilván ez a lényegtelenebb ok —, mert Jónás Tamás civilben programozó, másfelől pedig azért - s nyilván ez a fontosabb ok -, mert Jónás Tamás vonzódik az új technikai lehetőségekhez, s különösen vonzódik az irodalom és a digitalizáció határterületeinek föltérképezéséhez. Ez a CD tehát nemcsak hangot rögzít, hanem megcéloz egy olyan új olvasóközönséget is, amelyik (majd?) arra is használja a számítógépet, hogy verset olvasson-hallgasson - netán írjon! - a segítségével. S utaljunk itt megint - mint tettük ezt már korábban is sorozatunkban - Jónás Tamás és Lackfi János dokk.hu portáljára, ahol a közönség egészen új módon léphet kapcsolatba a kortárs magyar költészettel, s akár magukkal a költőkkel (s egy emelt díjas sms-sel még honorálhatja is a neki legjobban tetsző alkotásokat, szerzőket). (Meggyőződésünk, hogy az ilyen típusú ötletek sokkal többet tesznek a mai tizenévesek költészettel való barátkozása érdekében, mint akármilyen tantervi „megújulási” elképzelések. Adyhoz, Arany Jánoshoz, Csokonaihoz, Balassihoz ugyanis innen vezet visszafelé az út. Az iskolákban szokásos irodalomtanítási kánont meg kellene fordítani: a magyartanároknak sokkal nagyobb sikerük lenne, ha [például] először sms-ben elemeztetnének verset vagy chatelési stílusokat tanítanának — netán Németh László-, Esterházy-, 518