Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Simon Róbert: Joseph Campbell (1904-1987)

maga kliséit, visszavetítve azokat a korábbi korokba is). R. A. Segal (1990:88-97) például számos példán keresztül mutatja be azt, hogy amit Campbell női/férfi ellentétnek tekint, ott valójában más, mint pl. nemzedéki feszültségek vagy ellentétek fejeződnek ki - ráadásul olyan mítoszoknál, amelyeket nem lehet csak Keletre vagy csak Nyugatra lokalizálni (így pl. a sumer teremtéstörténetben, az Enuma efisben nyilvánvalóan a fiatalabb iste­nek lázadnak az idősebb istenek ellen; hasonló a helyzet a hésziodoszi Theo- gonia történeteiben, ám a Gilgames konfliktusai sem a két nem ellentéteire épülnek, vagy az Edénkért és a bűnbeesés története - ezt Campbell ugyan­csak a matriarchátus lázadásának értelmezi a patriarchátus ellen - sem a nemek harcaiban értelmezhető' stb. Míg a Masks of God második és harmadik kötetében a Kelet még sok vonatkozásban pozitív vonásokat képvisel (így pl. az első' kötetben hiányzó hó's ezekben a kötetekben inkább negatív módon alakul: önzó', nem-közösségi, hódító vonásokat ölt, szemben a Kelettel, ahol a tipikus hőst leginkább a világról való lemondás és az univerzumba való beolvadás jellemzi). Az 1968- ban megjelent Creative Mythology az ember modern fejlődését (az egyéniség és a szabadság mint megvalósítandó feladat jelentkezését) már csak Nyugat­ra korlátozta. Campbell véleménye szerint a 12. század közepétől minőségi­leg új fejlődés indult el Európában, amikor a korábbi reflektálatlan hit meg­szűnik, s ezzel együtt az ehhez kapcsolódó mítoszok is érvényüket veszítik, s ezért újakat kell kitalálni. Ez lesz a Creative Mythology korszaka. Az új míto­szok jellege és üzenete radikálisan különbözik a korábbiaktól: „A hagyomá­nyos mitológián belül a szimbólumokat társadalmilag bevett rítusok közvetí­tik, amelyeken keresztül az egyén hivatva van megtapasztalni - mélyről fa­kadóan vagy külsődlegesen — bizonyos belátásokat, érzéseket és elkötelezett­ségeket. Az általam „teremtőnek” nevezett mitológiában azonban a sorrend fordított: itt az egyénnek megvan a maga - rendről, rettegésről, szépségről vagy akár a vidámságról - kialakított saját tapasztalata, amelyeket jelek ré­vén igyekszik másokkal közölni; és ha ez elég mélyrehatóan és kellő súllyal valósul meg, akkor ez a közlés az élő mítosz értékével és erejével rendelkezik — mégpedig azok számára, akik fogadják azt és önmaguktól felelnek rá, s ez minden kényszer nélkül történik” (Creative Mythology 1976:4). Vagyis valami új, szekuláris, elsősorban irodalmi formában jelentkező mitológia alakult ki, amely nem a dogmákból, tantételekból és politikai meggondolásokból nőtt ki, hanem az egyénileg átélt és egyénileg kifejezett tapasztalatokból. Campbell szavai szerint itt a Libidó vette át a Credo szerepét (op.cit.64sq). Az új szel­lemiséget fejezik ki - hogy csak néhányat említsünk - olyan creative míto­szok, mint Héloise és Abélard története (53-65), Trisztán és Izolda (2201- 256), a Grál mondakör sokféle elágazása, ám ilyennek tekinti James Joyce vagy Thomas Mann hőseinek a pokoljárását is. E munkájában (hasonlóan több később írt művéhez, mint a The Flight of Wild Gander vagy a Myths to live by) immár egyedül a Nyugat képviseli az emberi értékek további gyarapítását - mégpedig az egyén lehetséges szabad­ságát tekintve mércének (lásd The Flight of Wild Gander 1969:222-3). Véle­ménye szerint a 12. század után jelentkező „modern”, „teremtő” mitikus gon­dolkodás valójában a kereszténység előtti pogány szubsztrátumot — a görög­római, kelta, germán hagyományokat - élesztette újjá, amit (tudjuk, ebben 478

Next

/
Thumbnails
Contents