Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Simon Róbert: Joseph Campbell (1904-1987)

erősen motiválta ó't erőteljes katolicizmus-ellenessége) a kereszténység egy évezredig a mélybe száműzött (lásd Wild Gander 208, 215-7, 222).

A. Masks of God után megjelent fontos munkájában, a The Mythic Image- hen (1974) tulajdonképpen ismét visszatért a Hero könyv látásmódjához, amennyiben itt is a mítoszok közötti hasonlóságokat mutatta be (a második nagy fejezetében például, amely a kozmikus rend eszméjét tárgyalja, a bemutatott mitológiai anyagot éppúgy veszi Európából mint a Közel- és Távol-Kelet vallásaiból, s a buddhizmust a kereszténység és az iszlám mellett mutatja be). E munkájában a szó elsődleges szerepét a képek veszik át, s azok diktálják az alkalmazott módszert is: nem magyaráz, hanem bemutat, közel hoz, azért, hogy megtapasztalhassuk a mítoszok szóban alig kifejezhető üzenetét, s ennek során immár nem Freud és Jung pszichológiáját, hanem a Kundalini jóga lélektani megközelítését használja (lásd ennek részletes bemutatását általa: Transformations of Myth Through Time 1990:129-169). E munkájában a radikális monizmust tekinti pozitívnak, vagyis az ego és a tudatalatti tudatosan kimunkált egységét, amelynek során az egyén a kozmosz részeként tapasztalja meg magát. Jeleznünk kell, hogy Campbellnek egyedülálló érzéke volt a képi ábrázolások értelmezéséhez, s ennek során ritkán tett erőszakot az ábrázolások eredeti szándékain.

A roppant életművet lezáró munkák közül ki kell emelni a Historical Atlas of World Mythology öt részből álló két kötetét (1983, 1988), amelyben ugyan visszatér a Masks of Godban képviselt vadász-földműves tipológiához, ám itt a földrajzi környezet, a gazdasági tevékenység, az életmód és a társadalmi berendezkedés hangsúlyozásával a kétféle mitológiai látásmódot létrehozó életforma bemutatása sokkal inkább történeti, mint a korábbi munkában. Az első kötet (The Way of the Animal Powers) két félkötete mutatja be a vadász társadalmak mitológiáját, míg a második kötet (The Way of the Seeded Earth) három része számol be a földművesek mítoszairól. Ez a munkája is kimeríthetetlenül gazdag képanyagot vonultat föl, s a szó és a kép megfelelően kiegészítik egymást.

J. Campbell századunk második felének egyik legfigyelemreméltóbb és legellentmondásosabb vallástörténésze. Rendkívül gazdag és szerteágazó munkássága aligha skatulyázható be a jungiánus irányzatba — ez a minősítés igazságtalanul vitatná el igen változó és sokszínű üzenetének az eredetiségét. Semmiféle iskolás tudományos irányt nem tekintett kötelezőnek, s ez érthető módon kivívta a szakemberek rosszallását. Mindig az egészre figyelt, a lényeges összefüggésre, s ennek során kevéssé vette tekintetbe a történelmi különbségeket. Az emberi értékek fölkutatása, értelmezése és megmentése volt legfőbb céja, ezért a tényítéleteket és az értékítéleteket nem választotta külön. Ez és kiváló előadókészsége (ami igen kevés szaktudóst jellemez) óriási népszerűséget biztosítottak számára a „laikusok” körében, s lebecsülést a szaktudomány részéről (Wendy Doniger lekicsinylőén „talk-show star”-nak nevezi őt előbb említett tanulmányában, 1994:49), amely ritkán bocsátja meg a tudós népszerűségét (s valóban az összemberi tudás hihetetlen robbanásának és az egyéni tudás elképesztő lepusztulásának korában a „szigorú tudományosság” törvényszerűen érthetetlen az adott tudományon kívül). A „Campbell-jelenség” ezért valóban nehezen megmagyarázható egyedi kivétel. Hozzá kell tennünk persze, hogy több mint 15 évvel halála után az ő népszerűsége és ismertsége is már a múlté.

479