Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Simon Róbert: Joseph Campbell (1904-1987)
letet egymástól (Iránt már a zoroasztrianizmus révén Nyugathoz sorolja). Keleten két „magas kultúra-mátrix” (high-culture matrix): India és a Távol-Kelet (Kína és Japán) alakul ki, míg Nyugaton a Levantét (itt születik meg a judaizmus, a kereszténység és az iszlám) és Európát találjuk (lásd Occidental Mythology 1984:3—8; Myths to live by 1988:61—81 = Velünk élő mítoszok 2000:75-97). Véleménye szerint Kelet zárt, elszigetelt és konzervatív, Nyugat viszont nyitott, állandóan változó. A valóságos történelmi mozgással és alakulással kevéssé töró'dő Campbell idó'tlen struktúrákat konstruál, amelyek invariáns ellentétpárokból épülnek fel: Keletet jellemzi a matriarchatus (az anya-princípiumból fakadóan pedig a a mozgásnélküliség és a passzivitás), az egalitarianizmus, a férfi és a nő jellegének az elmosódottsága, az emberi és az isteni szféra közötti különbségek csekélyebb volta, s főleg a személyiség és az egyéniség kialakulatlansága; ezzel szemben Nyugatot a férfidominancia (patriarchátus, s ebből fakadóan a változás, az erő, egyáltalában az idő dimenziója), a minden téren lezajló differenciálódás (férfi és nő között, nemzedékek között, ember és isteni szféra között, élethelyzetek és státuszok között stb.), s az ennek okaként, eredményeként is föllépő princípium individuatio- nis (ő az utóbbi jungi teóriáját veszi át), amelynek következtében Nyugaton kialakul az egyén, a személyiség és az őt jellemző szabadság után törekvés. E különbség lényegét (a keleti ember természetiségét és a nyugati ember mind kizárólagosabb társadalmasultságát) a jelentős - Amerikában élő-japán származású zen-buddhista vallástörténész, Daisetz Taitaro Suzuki szavaival jellemezte: (Nyugaton a Biblia szerint a „bűnbeesés” után) „Az Ember Isten ellensége, a Természet Isten ellensége, az Ember és a Természet egymás ellenségei. Isten saját képmása (az Ember), Isten saját teremtménye (a Természet) és maga az Isten, mindhárman egymással harcolnak.” A keleti látásmódot pedig Suzuki így jellemezte: „A Természet kebeléből eredünk és oda is távozunk majdan. A Természet önmagából teremti az Embert. Az Ember nem létezhet a Természeten kívül. Én a Természetben létezem, a Természet pedig énbennem” (Myths to live by 96, magyarul 2000:112). Vagyis Keleten, mondja Campbell, az istenivel való azonosulás a cél (ennek előfeltétele az egyéniség kialakulatlansága lenne), míg Nyugaton az állandóan változó aktív viszony kialakítása. A közvetlenségben való elmerülés és a reflexión (ideológián és teológián) alapuló áttételes viszony ellentétét a Velünk született mítoszokban egy nagyon találó személyes élményével érzékelteti: 1958-ban, amikor Japánban részt vett a 9. Nemzetközi Vallástörténeti Kongresszuson, egy amerikai kollégája egy sintóista papnak kifejezte furcsálkodását, hogy noha számos japán szertartást végignézett és több személyt megtekintett, ám a mögöttük lévő ideológiát és teológiát nem tudta felfedezni. A sintóista pap udvariasan azt válaszolta, hogy „Úgy vélem, nincsen ideológiánk... és teológiánk sincs. Mi csak táncolunk” (angol szöveg: 104, magyar szöveg: 121). Keleten tehát az ego mintegy feloldódik a tudatalattiba, míg Nyugat lesz az ego kialakulásának a terepe (lásd Occidental Mythology 1984:173sq). A vallástörténeti kutatás természetesen nem fogadta el Campbell törté- netietlen tipologizálását (fontos lenne egyáltalában egy alapos történeti és eszmetörténeti munkában feldolgozni a Kelet és Nyugat mint „aszimmetrikus ellenfogalmak” kialakulását és a két „viszonykategória” színeváltozásait, itt ugyanis az ex post ergo propter hoc gondolkodás alakította ki igen későn a 477
