Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Simon Róbert: Joseph Campbell (1904-1987)

nyel, míg a vadászat egyéni (ld. Primitive Mythology, 230, 248). Az előbbi a természet állandó megújulását, s annak halhatatlanságát vallja, az utóbbi a test pusztulását látja, ám a lélek halhatatlanságát elfogadja. A vadászatot a férfi területének tartja, míg a földművelést a novel köti össze: „A nó' szerepe (az utóbbiban) igencsak megnövekedett mind társadalmilag, mind szimbolikus módon; míg a vadászat korszakában főképpen a férfiak járultak hozzá a törzsek fenntartásához, addig a nők leginkább mindenféle alantas munkát végeztek. Most azonban a nők gazdasági szerepe alapvető' lett. Részt vett - föltehetően főszerepet játszott - a termények elvetésében és betakarításában, s az élet anyjaként és táplálójaként azt tartották róla, hogy a föld termékenységéhez szimbolikusan is hozzájárul” (Primitive Mythology 139). Ebből a gondolatból logikusan következett az, hogy az utóbbi életformában alakult ki a matriarchátus, míg a vadászat korszakára a patriarchátus volt a jellemző (op.cit. 319-320). Ez az alapvető megkülönböztetés természetesen a mitológiai látásmód különbségei szempontjából fontos a számára: az utóbbiban a férfi istenek a dominánsak, az előbbiben, a földműves társadalmakban a női istenek. A történetiségre kevéssé tekintő Campbell ebben a vonatkozásban is változtatta álláspontját: míg az 1959-ben megjelent Primitive Mythology-ban a patriarchatus megelőzi a matriarchátust (e vonatkozásban főleg az osztrák antropológust és vallástörténészt, Wilhelm Schmidtet követte), az 1964-ben megjelent Occidental Mythology-ban az utóbbi lenne az ősibb (R. Segal 1990:79 feltevése szerint talán J. J. Bachofen hatására). Az isteni „reprezentáció” vonatkozásában is eltér Frazertól, aki szerint a vegetáció változásait meghatározó főisten mindig férfi, Campbellnél azonban nő. Míg a sámánizmussal, továbbá a furfangos, másokon kifogó hősökkel jellemzett vadászó létformát individualizmus és a moralitás hiánya jellemzi, addig a földműves fázisban alakulna ki (különösen annak fejlett fázisában, a „hieratikus városállamban”, vö. Primitive Mythology 144-150) a papság és az együttélés bizonyos morális megalapozottsága. Végül a kétféle életforma és világlátás tipológiai megkülönböztetése abban a sajátos campbelli gondolatban fogalmazódik meg, hogy Nyugat fejlődése az individuális vadászó mentalitásból nőtt ki, míg Kelet világlátása a kollektív földműves létformára épült volna. Említettük korábban, hogy a Hero kötethez képest jelentősen megváltozott Campbell véleménye Keletről — mégpedig negatív irányban, s ennek megfelelően értékelte egyre pozitívabban a Nyugaton (a 12. század után) kialakuló individualizmust és szabadságot (noha ennek negatív következményeivel az emberi értékek egyéb vonatkozásaiban nagyon is tisztában volt). Álláspontjának változásában nem kis mértékben közrejátszott az az életrajzi körülmény, hogy 1954-ben fölkereste Indiát, ám útja igen negatív eredményekkel járt, s ahonnan a legtöbb utazó - minden negatív élmény ellenére - életre szóló India-él- ménnyel tér haza, őt „a kasztrendszer és az egyén iránti tisztelet hiánya megdöbbnetette... és meggyőződéses nyugatiként tért vissza, aki a személyiség egyedüliségét tartotta sokra” (Interjú Sam Keen-nel, in: Voices and Visions, New York, 1974:71). Ez a hozzáállás csapódott le már a Primitive Mytho- logy-ban, ám még inkább a négykötetes munka további köteteiben.

1962-ben jelent meg az Oriental Mythology és 1964-ben az Occidental Mythology. A keleti és a nyugati mitológiai gondolkodást e kötetekben már élesen szembeállítja egymással. Campbell szerint Irán választja el a két terü476