Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Tárnok Attila: Salman Rushdie Sátáni versek

ráns helyzetét: őrzi még „a vallásos hit töredékét (...) hogy létét mederben tartsa, hogy biztonságban érezze magát egy másként gondolkodó környezetben. Amikor ezt a biztonságérzetet darabokra zúzza egy olyan elismert szerző', mint Rushdie, az eredmény pánik.”20

Másfelől a regény diaszpóra-olvasata igazolást nyerhet abban a tényben, hogy Rushdie-t már évekkel a Sátáni versek megírása előtt foglalkoztatta a szórványban élő indiai író sorsa. Az Imaginary Homelands (Elképzelt hazák), című tanulmánykötetében így ír: „A múlt, amelyhez kötődünk, angol múlt, a nagy-britanniai emigráció története. (...) Nézetem szerint az indiai író Angliában szert tesz egy olyan hagyományra, amely egészen más, mint saját történelme: az emigráció, a kitaszítottság, a kisebbségi lét kultúrájáról és politikumáról beszélek. (...) Amerika, az emigránsok országa jelentős irodalmat hozott létre a kulturális átültetettség sajátságából, azokból a stratégiákból, amelyeket egy új világban való megmaradás fejlesztett ki a bevándorlóban.”21 Ugyanebben a tanulmányban meghatározza a Nagy-Britanniában élő indiaiak csoportjait: „Indiai szerző Angliában lehet politikai száműzött, első generációs bevándorló, tehetős ember, akinek az itt-tartózkodása gyakran átmeneti, honosított brit és olyan másodgenerációs indiai, aki talán soha nem is járt a szubkontinensen.”22 A Sátáni versek szereplői ilyen örökség részesei.

Shailja Sharma „négy kulturális transzplantációs kategóriába”23 sorolja a regény szereplőit. Az első „az angol szahib, aki - ahogy Chamcha is beismeri - Nirad Chaudhuri vagy V. S. Naipaul mintájára a ’választott diszkontinuitás’ személyiségéből formálódik öntudatos, de még mindig sértett egyéniséggé.”24 Ilyen szereplő Saladin Chamcha, aki iskolásként érkezett Angliába, „azzá akart válni, amit legtöbbre becsült; elhatározta, hogy angollá válik, és ehhez olyan eltökélten ragaszkodott, ami már-már a téboly határait súrolta.”25 Saját származását tagadja meg abban a jelenetben, amikor a Shaanda- ar Caféban, a dél-ázsiai emigránsok bérházában szállást ajánlanak neki. Su- fyan, a tulajdonos így fordul hozzá:- Hova is mennél, hogy egészséged visszanyerd, hogy tested elváltozásait begyógyítsd? Hova máshova, mint közénk, a saját néped és fajtád közé?

Csak mikor már Saladin Chamcha egyedül volt a padlásszobában, erejének fogytán, csak ekkor válaszolt Sufyan költői kérdésére. - Nem vagyok a te fajtád - mondta érthetően bele az éjszakába. - Ti nem vagytok az én népem. A fél életemet arra szenteltem, hogy megszabaduljak tőletek.26

Származásának megtagadása azért is abszurd ebben a helyzetben, mert korábban a brit bevándorlási hatóság emberei csúnyán elbántak vele: saját bélsarával etették meg, majd ájultra verték. Paradox módon a verőlegények, Stein és Novak rendőrtisztek nevei „sem hangzottak valami ős-vér angolszásznak”.27

Sharma elemzésében az emigránsok második típusa „az ’át nem formált’ ember, Gibreel alakja, aki Nagy-Britanniát akarja a saját szülőhazája képére formálni.”28 Csakugyan, Gibreel - alárendelt helyzetéből fakadóan — arról fantáziái, hogy az alárendeltségi viszony egyszer csak visszájára fordul, és

461