Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Herma Schotkovsky-Storfer: Ment. És jött! (vers)
Teste a jól megszolgált nyugalomhoz csak a többszörös csonttörések után jutott! Súlyos eséseken át kényszerítette magát! Most már többé nem tud járni. Nem tud mégegyszer fölállni... De a szelleme az áll! Magas kora ellenére szelleme meglepően friss volt. Győzelem volt vele minden beszélgetés! Bölcsessége növekedett. És szívjósága melegebb lett. Legmélyebb megaláztatásának ideje az volt, amikor ő és családja az addigi nagy tekintélyéből lehanyatlott, amikor mindenét elvesztette, amikor elment, amikor el kellett hagynia birtokát, és Klagenfurtban egy lakásba költözött - végtére megkaptam. A barátság közöttünk ezidőtt kezdődött. Korábban csak az irodalmon keresztül ismertük egymást. De szívélyes barátság fűzte nővéremhez is! Nővérem kora ifjúságától tisztelte Dolores Viesert, az írónőt. Minden könyvét olvasta. Falta a könyveit. Az évek múltával erősödő barátságot mély tisztelet hatotta át. Szívből örült, annyira szerette ezt a megtiszteltetést. Ebben a számára és családja számára nehéz időben barátságunk sokat jelentett Doloresnek. Legjobb barátai elmaradoztak tőle. Kibejártak a tanyáján (én csak egyszer voltam ott), gyakorta ültek asztalánál, jóltartotta őket, és most egy pillantást sem vetettek rá. Csöndes sajnálkozással nevetve mesélt egyszer erről. 0, szegénykém! Mindig azt hitte, köszönettel tartozik nekünk - ahogyan fia, Gunno is. Amíg aztán át nem került a kórházba. „Mégiscsak barátnők voltunk!” — mondta csak nekem. Nővéremtől és tőlem nem búcsúzott el, sok volt-e neki vagy nem, nagyra tartott vagy lebecsült, ahogy velem is megesett, itt volt nekünk és megmaradt nekünk, aki volt: a tiszteletreméltó! Köztünk egészen különös barátság volt. A lélek kötött össze bennünket! És a szellem! Istenem, milyen gyakran jártuk be együtt a szellem világát! Kölcsönös szárnyalásban! Kölcsönös lelkesedésben! Megszabadítva az éveket a vénségtól! 390
