Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Peter Panter (Kurt Tucholsky): A határ
PETER PANTER (Kurt Tucholsky) A határ Messze terül el a táj. Hegyek, völgyek és tavak. Fák zúgnak, patakok csobognak, a fű meghajlik a szélben. Az erdőn, a tisztáson keresztül, az országúton át szöges drót húzódik: a határ. Innen és túl férfiak, de míg a másik felén kék uniformist viselnek sárga gombokkal, addig ezen a felén piros uniformist fekete gombokkal. Itt állnak fegyvereikkel, néhányan dohányoznak, mindnyájuknak komoly az arca. Na igen, ez tehát a határ. Itt találkoznak a birodalmak - és mindegyik birodalom vigyáz rá, hogy a másik birodalom lakói ne lépjék át a határt. Itt, ezt a fűszálat még letaposhatod, ezen a patakon még átugorhatsz, ezen az úton még átmehetsz. De aztán - megállj! Ne tovább! Ez itt a határ. Egy lépés tovább - és egy másik világba kerülsz. Egy lépés tovább - és talán megbüntetnek valamiért, amit itt még büntetlenül megtehetnél. Egy lépés tovább — és gyalázhatod a pápát. Egy lépés tovább - és egy már-már törvényen kívüli individuum, „idegen” lesz belőled. Fúj, idegen! Te vagy a legnyomorúságosabb teremtés Európa ege alatt. Idegen! A régi görögök az idegeneket barbároknak nevezték - de vendégszeretetükbe fogadták őket. De téged egyik helyről a másikra üldöznek, te, a mi időnk idegene, itt nem kapsz beutazási engedélyt, ott lakhatási jóváhagyást, amott nem ehetsz szalonnát, innen nem vihetsz magaddal — idegen! És az, ami Európának nevezi magát, tarka foltokból álló rongy lett, és mindenki idegennek számít, aki kidugja az orrát a falujából. Több idegen, mint lakos van ezen az istenáldott földrészen... Ez után a háború után, ezek után a határátrajzolások után, amikhez képest a népvándorlás gyerekjáték volt, a népek véres marsírozása után fél Európán át, minden bádogos templomtorony ügye pokoh fontosságot kapott. Greiz-Schleiz- Reuss régi vonala és a Bajor Tanácsköztársaság és az önáhó Felsőszilézia és Franciaország és Lengyelország - mindig ugyanaz. Mindegyik a saját üzletét tartja a legfontosabbnak, és egyik se szánja rá magát, fikarcnyit is engedni. Mindenekelőtt és mindjárt az elején meghúzzuk a demarkációs vonalat. Elválasztjuk egymást. Szükségünk van határokra. Mert mi a magunk ügye vagyunk. De a balga emberek alatt egy földgolyó gömbölyödik, egy föld van alattuk, és egy ég fölöttük. A határok keresztül-kasul szabdalják Európát. De senki sem képes az embereket huzamosan elválasztani — határok sem, és katonák sem -, ha ők ezt nem akarják. Hogy kinevetjük manapság azokat, akik rajongó pátosszal noszogattak a Berlin és Magdeburg közötti határ lerombolására! Ugyanúgy fognak majd egyszer nevetni a nemzetközi pacifistán az 1920-as évekből, ha eljön az ideje. Megvalósítani mielőbb - ez mindnyájunk feladata. Le Grand Júlia fordítása 386
