Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Gyürky Katalin: Az életrajzírás csapdájában
hogy melyikük a valós és melyikük fiktív, és az eldönthetetlenség eredményeképpen a két személy egymástól elválaszthatatlanná, azonossá válik. Hiszen már belső tulajdonságuk egyezése is azt sejteti, hogy Nabokov regényében a hasonmás-probléma bonyolódása nem áll meg a rokoni szál felfejtésénél és a regényíró és hőse közötti azonosságnál, hanem azáltal, hogy a regényíró és hőse azonossága a valóság és a fikció összekeveredését, elválaszthatatlan- ságát eredményezi, az ebben a két szférában jelen lévő személyek is hasonmásai lesznek egymásnak. Azt, hogy ilyen formában Mr. Siller és Mr. Silbermann hasonmások, nemcsak belső, hanem külső tulajdonságaik egyezése is biztosítja: mindketten kis növésűek, kopaszok, szemöldökük bozontos, szemük barna, bajszuk kicsi, de orruk nagy és erős, ádámcsutkájuk pedig előreugró. A valóság és a Aktivitás határainak elmosódását, a valós és a fiktív szereplők azonosságát azonban nem csak Mr. Siller és Mr. Silbermann példájával lehet igazolni. A regényben ugyanis több utalást találunk arra, mintha V. keresésének szereplői és történései Sebastian utolsó regényéből, A kétséges aszfo- déloszból származnának. Ezek az azonosságok leginkább a keresésnek abban a szakaszában fedezhetők fel, amikor V. Sebastiannal kapcsolatban azzal a titokzatos hölggyel kíván találkozni, aki gyökeresen megváltoztatta bátyja életét. így jut el a Recsnoj-villába, ahol a keresett hölggyel ugyan nem találkozik, de az a sakkjátszma, ami a villába érkezésekor zajlik Pál Palics Recsnoj és kuzinja, ,Sötét bácsi” között, V. előtt újabb összefüggéseket tár fel. ,Sötét bácsi” ugyanis nem másra, mint A kétséges aszfodélosz sakkjátékosára, Swartz- ra emlékezteti, s a hasonlóság eredménye a valóság és a fikció még fokozottabb összeolvadása. V. Pál Palicsnál tapasztalt élményével azonban nemcsak a hasonmás-problémával és a valós és a fiktív határának elmosódásával kapcsolatos észrevételeimet szerettem volna még inkább alátámasztani, hanem a Sebastian Knight valódi élete című regénynek a többi Nabokov-művel kapcsolatos szervességét hangsúlyozni: a sakkfigurák és a sakkjáték jelenléte a regényben ugyanis több szempontból is visszautal az 1930-ban keletkezett Végzetes végjáték című Nabokov-regényre, arra, amelyben „megvalósult a regénynek mint játéknak a modellálása”10, s amelynek lehetőségét a Sebastian Knight valódi élete című regény az életrajzi regény megírhatóságának vagy éppen megírhatatlanságának a modellálásával egészít ki. Hírt kapunk ugyanis arról, hogy Sebastian szintén játéknak fogja fel a regényírást, éppen az életrajzi regény megírását: „Knight (regényírás közben - Gy. K.) egyfolytában valami maga kitalálta játékot játszik, anélkül, hogy a többieket is beavatná a játék- szabályokba.”11 S ha a regény megírásához Sebastiannak olyan játékszabályokra van szüksége, amelyek senki más előtt nem ismertek, s ha valóság és a fikció a regényíró és a hőse azonossága, hasonmássága miatt fonódik össze, akkor ez lehetőséget ad a valóság és a fikció elválaszthatatlanságának második válfajára is. Arra, amikor a regényíró Sebastian hősének, V.-nek az első lehetőségnél még valósnak látszó kereséséről derül ki, hogy mindössze azt a célt szolgálja, hogy Aktivitásával kiteljesítse a korábbi Sebastian-regények történéseit. A valóságnak és a Aktivitásnak ez az összefüggése áll fenn például A priz- más drágakő című Sebastian-regény és V.-nek a Madame Lecerf kertjében tapasztalt látomása között. A prizmás drágakőben egy gyilkosság körülményei 355
