Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

kasznyitó sor a Fiatalok című poémából (Képek a Rákosi Mátyás Ifjúmunkás Városból): „Holnap gyűlés lesz. Meggyesi beszámol.”

A Párt által - kívülről és bensóleg egyaránt — vezérelt kommunista ember mindenhatóságának, a természet fölé emelkedésének új mozzanata lesz egy ősi görög filozófiai alapszó, az oly sokféle konkrét jelentést ezidőtt elnyerő „atom”. Az atombomba borzalmas gombafelhője, az imperialisták által provokált atomháború fenyegetése, barátaink, az „atomtitkot” ellopó Rosenberg- házaspár nemtelen halála az USA vérbíráinak ítélete alapján, nagy fizikus barátunk, Joliot-Curie békeharcos tevékenysége, az atom békés felhasználásának álmai mind-mind ott kavarognak a költők tudatában. Az atom - s általában az „elemek” titka - annak szimbóluma, hogy a csoda maga a realitás. Természetesen egy olyan korban, amely itt van már kéznyújtásnyi közelben. .Romlik máglyáján az atom is, / de nem iszonyatot leheli: / csodatévő forrás lesz tőle / a lomha Ob s a Jenyiszej.” így egy nyugatos költő fia. Pályatársa, egy jelentékenyebb költőnő talán kevésbé jelentékeny öccse emígy valahol a Rózsadombon vagy a pesti belvárosban: „Az elemek lábunk elé / feküsznek már, oly kezesek. / Megfordulnak a folyamok, / a szikes földön rizs terem, / az elnyomott bús pária / szemünk előtt ember leszen.” S emlékezhetünk, a nagy nyugatos öreg is az atomháború legyőzésének hitével küldi útjára Soroksár című versének olvasóját. (S mivel minden mindennel összefügg, vállalhatjuk egy zárójelben az utalást: a verscím húzza ide azt a tanulságos strófát, amely a beteges erotizmust, mint kispolgári jelenséget ítéli el. Ne feledjük, ekkor bírálja meg elvszerűen Révai József elvtárs Örkény István elvtárs fülledt novelláját, a Lila tintát, tehát egy másik költő Soroksári út 14/40. című versében így vall: Jtt a szándék csontodnál erősebb, / Melled fehér zsömléinél / Szívósabb, jobban simul tenyérbe / Zsírpapírból fél kiló kenyér.” Soroksár - úgy látszik - több figyelmet érdemel az irodalomtörténettől honunk kitüntetett tájai között.)

Madách Imre (ekkor betiltás alatt álló) emberiség-költeményének létfilozófiájára (s egyben bizonyos neoplatonikus elgondolásokra) emlékeztet a Párt mindenhatóságáról jelentést tévő költemény, a már említett sztálini korszak befejező szakasza idején, amelyben természetesen nyomát sem találjuk Az ember tragédiája reakciós kiábrándultságának, a forradalomellenességnek és a vallási vakbuzgóságnak (az esetleges újszövetségi áthallások ellenére sem): „Mint a vonzási törvény / a bolygók körfutását, / éledő szerelem az ifjú szíveket, / mozgat mindent a Párt s hitet ad, mert tovább lát, / mint a legvakmerőbb, csapongó képzelet. / A párt tanít meg arra, hogy nincs felső határa / az emberi tudásnak, hogy merni, merni kell / és hogy a fejlődésnek bár ádáz harc az ára, / mégis az emberé lesz a végső siker. / Az osztályharc tüzében így érik, forr a holnap, / hol lábrakél a béna és a vak újra lát, / az ember hátatfordít betegségnek, nyomornak, / és gépei ledöntik az osztályok falát. / és már az igazi szabadság birodalma, / miről Marx tanított, a nagy jövendölő - / így lesz az elméletből a tömegbe hatolva / cselekvő tettrekészség és anyagi erő...”

S újra és tovább: a Párt és a Szovjetunió léte nemcsak mint „tárgy”, hanem mint teóriák forrása is közvetlen részese az irodalomnak. A Lobogónk: Petőfi című cikkgyűjtemény bizonyára nem ok nélkül végződik azzal a markáns értekezéssel, melynek címe: Magyar irodalom - szovjet irodalom. Ez az 1950 februárjában az MDP Politikai Akadémiáján elhangzott beszéd siralmas képet

264