Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

vágyakozott, azt a felszabadulás meghozta. A föld visszavonhatatlanul az övé lett.” A másikon egy kalapos paraszt önti a moslékot egy csomó malac- és süldőállapotú disznónak: „Mint a sajátjait, úgy gondozza a sertéseket Simái Sándor, a zsámboki ’Rákosi’ tsz. állatgondozója.”

A Nyugat-korszak egyik ismert költőjének fia egyetlen népdalutánzatú strófában képes egybefogni a /elszabadulást”, a felszabadulást hozó keleti csapatok generalisszimuszát és az építőmunkát: „Lobog Újpesten az / Április 4-e tér, / A Sztálin-autógyáriak / dalán zászló a szél.” A kissé meglepő jelentésű befejező sor a „magasság” reális látomásában osztozik az ódái felszólítással: „Koccints, elvtárs, velünk, / továris, kamerád, / emelje mind magasra itt / szívének poharát.”

A Szovjetunió mint az emberiség üdvösségének záloga azt is jelenti, hogy a világ egy, hogy a világ dolgozó és forradalmi harcokat vívó népeinek otthona ez a hatalmas és dicső ország. így látszik ez még Zala megyéből is, egy ugocsai származású - hogy hol is volt-van ez az Ugocsa, ekkortájt nem volt ajánlatos firtatni - költőnő művében: „Bányászaink közt láthatatlan / egy velszi bányász arca ég, / egy malájföldi partizánnal / felezi éppen kenyerét - / az indiai falvak népe / élőnkbe lép. S hol elhalad, / harcaik végső győzelmére / csendülnek meg a poharak! / A zalai dombok ölében / csengős, virágos szekerek, / s ha nem látjuk is köztünk vannak / a koreai gyerekek: / a komoly elnök, s agronómus / vállára fejük ráhajol... / Repül a lovak pántlikája, / s a szekér zörög, zakatol...” Rendkívülien, szinte követhetetlenül gazdag jelenet rajzolódott ki előttünk a béke és boldogság internacionalista mámorában, s mindez azért, hogy a vers megszólíthassa az élen járó Szovjetuniót, aki (ami, amely) éppen sok egyéb elfoglaltsága mellett „tengert épít”, s „összedönti” az útját álló hegyeket. (Ez visszatérő motívuma a munkás szovjet ember mindenhatóságának. Egy hőskölteményben így: „Megfogja a szovjet ember / marka az eget, / kicsap medréből a tenger, / a hegy megreped...”, s minden-mindenki boldog, Kujbisevnél a város, a sivatag, millió motor, a gyapotmezők stb.) Ezután már csak az van hátra, hogy a gyengéd hangú költőnő megátkozza az arra érdemeseket, különösebb pontosítás és lokalizálás nélkül: „Aki a férgek fegyvertársa, / vesszen mint féreg!”

A nép és a Párt azonosítása és a pártnak az emberi teljesítőképesség határtalanságával való egybeszövése a leleménye a Mi vagyunk című költeménynek, melynek szerzője az elsők egyikeként tért más útra, hogy még 1956 után is évekre szilencium alá kerüljön, s hogy a science fiction magyarországi népszerűsítésére fordítsa energiái javát. (Közbevetőleg: talán az 1955. évi könyvnapra szerzett .Indulójának” kezdete arra lehetne példa, hogy ekkortájt mindenből születhet vers, akár a hatodik osztályosok kémiaóráinak anyagából is, ha a szocialista munka glóriája lebeg a papír és a költő fölött: ,A cukrot aktív szénnel finomítják, / a króm keménnyé teszi az acélt...”) A munka és a Párt tehát egymástól elválaszthatatlan:,A száztonnás daru hidat emel, / de erősebb a Párt...”, s tovább - a párt mindennél erősebb, bonyolultabb, egyszerűbb, távolabb látó, melegebb, mindenkinél többet tud stb., hogy emez emelkedett befejezéshez jussunk: „Erősebb és sodróbb a nagy vizeknél, / mert mi vagyunk a Párt.” Derűt s elégedettséget kelthet mindazokban a mai olvasókban, akik a 2002-es választáson győztes koalícióra adták voksukat - többpárt rendszer..., ötven évvel korábban ez elképzelhetetlen jelenet és „dolog” - ezen kis sza263