Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

keiket is. Erzsi („Erzsi a következő / fényes szemű felelő”) így vall: „Én pedig traktoros leszek...” A másik katona, kalauz.

Egyébként a bányának mint helyszínnek szinte mitikus jelentősége volt a kor ikonográfiájában és hősi terepei között. Az Ellenség a Martinban című könyvben a megváltással felérő jellemfejlődés terepe - mindössze egy bekezdésben. „Bodnár Erzsi a télen, kora tavaszon még nagyon bele volt bolondulva a kispolgári táncba. Simon Józsi sokat panaszkodott emiatt. Sokat veszekedett is vele. Mert Bözsi az MHK-próbákkal sem törődött. Józsi aztán a sarkára állt; kísérgetni kezdte, mint az árnyék, folyton ott volt mellette, nem engedte, hogy a szvingtónik elszédítsék. Bözsi aztán észretért, keményen nekilátott tanulni; mintha teljesen kicserélték volna. Rákosi Mátyás október huszonhete- diki, az MDP Központi Vezetősége ülésén elmondott beszéde után elhatározta, hogy bányász lesz - és hát rövidesen bányába kerül.” Sajnos (a) Bözsi további sorsáról nem értesít a regény, és arról sem hogy mi lesz (a) Józsival. (Talán megjegyezhető, hogy a „szvingtónik” köznevesült szóalakja egy bizonyos Swing Tóni nevű-becenevű filmfigurának, aki a Dalolva szép az élet című alkotásban rázza magát kockás zakójában, s mellesleg szabotál, a langaléta Pongrácz Antal emlékezetes alakításában. A filmben is a párttitkár minden bölcsességnek forrása és mindennemű erények kútja, ám eleinte nem igazán otthonos a kóruséneklés területén, amely a film harci terepe. Mindaddig, amíg az üzemi könyvterjesztő asztaláról fel nem emeli A. A. Zsdánovnak A művészet és filozófia kérdéseiről című könyvecskéjét [Szikra kiadás, Budapest, 1949, 4 forint], s a könyv önmagától ki nem nyílik a „Felszólalás a szovjet zenei szakemberek tanácskozásán a SzK(b)P Központi Bizottságában” szakasznál. A korabeli néző megnyugvással dőlhetett hátra: a Balázs Samu játszta konzervatív, polgári, kétkulacsos, bús és nehéz dallamokat okító karvezetőtől a munkásdalosok meg fognak szabadulni, hogy azokat a felpezsdítő dalokat énekelhessék - végre! -, amiket a budapesti utcákon derűsen masírozó szovjet katonák ajkairól lestek el.) A szelídszavú józsefvárosi Mándy Iván (akinek már Soroksáron honvágya volt) mesélte el egy kései interjúban, hogy őt is rákényszerítették arra, hogy „megismerje a valóságot”. Eljutott egy bányába is, ahonnan azzal az egyetlen élménnyel tért haza, hogy találkozott egy bányásszal, aki a sors különös kalandjaként tengerészként jutott a mélybe.

Megjegyezhető tehát, hogy a világ — pl. a természet — közvetlen és gyors átalakításának hitét az emberre is kiterjesztette a kor mentalitása. Az idézett regény főszereplője, Menyhárt így beszél a fegyelmi tárgyaláson, amely „éber- telensége” miatt ült össze. Egy nappal azután, hogy megnézték a Berlin eles- tét, ezt „a hatalmas szovjet filmremeket”. ,Elvtársak, ti tudjátok, hogy, hogy a felszabadulás előtt én is szerettem az italt, mint sok más munkás. Tudjátok azt is, nem a mi bűnünk volt ez, hanem a kapitalizmusé. Az elvtársak aztán segítettek leszokni. Nem ment könnyen. De aztán elszakadtam a kocsmától, nekifeküdtem, tanultam, szemináriumokat végeztem, szakmailag is fejlesztettem magam: ti tudjátok, hogy milyen olvasztár vagyok; én ott voltam, amikor Zsuravljov elvtárs, hírneves szovjet sztahanovista acélöntő nálunk a Martinban, a kemencénél átadta hasznos tapasztalatait; élmunkás is lettem és már arról is szó volt, hogy sztahanovista leszek...”

Az ital a múlt. Egy szappanfőzőből íróvá (később jóravaló íróvá) váló szerző is így látja, ő sem mulasztván szembesíteni a jelent a régivel: „Ahol a múltban

250