Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... I.

gondolkodhassam.” Másrészt szánja-bánja, hogy rosszul fogalmazott, aminek alapján a Párt azt hiszi, hogy ő azt hiszi: „az írónak joga volna arról írni, amiről akar...”

Egy alapos bolsevik mélyszántás után minő plántákat sarjasztott a magyar irodalom az 1950-es évek legelején, a „sematizmus” korában, amikor is a Párt „kultúrpolitikájának” ki nyilvánított fő csapásiránya éppen a sematizmus volt, minden olyan törekvés, amit a vihogó utókor a sematizmus szó alá sorol értetlenkedve, ám emellett és még inkább azok az alattomos törekvések, amelyek a sematizmus elleni harc ürügyén avitt és ellenséges polgári (fasiszta) törekvéseket képviseltek vagy támogattak megbocsátólag, a pesszimizmust, az impresszionizmust, az elrothadt régi világot? Az írók zömmel a kisebbik bajt, a sematikus ábrázolás közhelyeit választották, mert így a legrosszabb esetben is csak szóbeli feddést kaptak, esetleg Sztálin-díjat, mint az az említett közíró, aki majd az emigrációban nem győzi menteni magát, meg az a vidéki elbeszélő, aki a hatvanas években egy „kínai-albán” pernek lesz vádlottja és elítéltje. (A díj átvételére induló egyik író imigyen ujjong: ,Moszkvába menni nagy öröm - Köszönöm Sztálin, köszönöm.”) A legnagyobb díjra érdemesített Megbékélés című elbeszélés széptani elemzését a kortársak már elvégezték, ezen a helyen, mintegy a cselekmény és a mondandó ívét jelzendő, talán elégséges a mű elejét és végét idézni. „Nem hiszem, hogy van még az országnak olyan vidéke, melyet úgy fojtogat a szárazság, mint ezt, ahol az epersái’ga szikek úgy ostromolnák a porkáló barna homokot. Itt Illmányban az aszály krónikus nyavalya. A társulati csatornák, ezek az istenverte belek...” stb. Látjuk: egyes szám első személy: az író érdekeltsége. Kisparaszti világ, örök aszály - a múlt...„Istenverte”: egészséges - népi - antiklerikalizmus. S hát, igen... „epersárga”. Ki tudná ma már eldönteni, hogy egy különös — Micsurin vagy Liszenko ihlette - új eperfajta vonódik ide hasonlatként vagy netán a máj zacskós kiöblösödése mint nyomdahiba? A befejezés mindent elmesél, megold, a mámoros jövőt festvén a derűs jelennel. A közösséggé formáló falut, Petőfit és Szomjas Gergőt. „Bozsó kezdte meg kacagni őket, de pillanatok múltán az egész gyűlés a hasát fogta és megtapsolták a jelenetet. Ez a nap volt az Illmányban, amikor a Szomjas Gergő és a Hajdúk után majd a fél falu belépett a Petőfi-termelőcsoportba.” Ha viszont az „ellensematizmust” választják? Ami - Révai szavaival — „irodalmi öncélúság: mélabú, a nehézségek túlbecsülése, megijedés, a sikerek helyett a nehézségek eltúlzása, pánikhangulat. A színvonal, a forma egyoldalú hangsúlyozása ..., amely arra vezet, hogy eltompul az éberség a kispolgári és polgári pánikhangulatok jelentkezésével szemben.” Akkor bizony... Akit a kor kedvelt műszavával „ébertelennek” neveztek, az okkal tarthatott attól, hogy hamarosan közvetlen munkakapcsolatba kerül az ÁVH-val, a „pái’t öklével”, melynek „névadója” a legendás F. E. Dzser- zsinszkij így vall naplójában, kései lélekelemzők okulásául: „Szeretném átölelni az egész emberiséget, szeretetemmel felmelegíteni és megtisztítani a szennytől...”

150