Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Viktor Pelevin: A víztorony

kőjük kitölti a poharakba a vodkát, egy másik gitározni próbál, és a gitárzenére oly biztonságosan megszilárdul körülötted a világ, amelyet kiválasztottál, anélkül, hogy lett volna érkezésed valamivel összehasonlítani, és csak annyit értettél, hogy rendkívül gyorsan történik benne minden, a kor pedig zord és nagyszerű, és bár Utyeszov azt énekli, hogy aki dalolva lépdel az életben, az soha és sehol nincs elveszve, az emberek egész zenekar-számra vesznek el, anélkül, hogy odaértek volna, ahová lépdeltek, és mégis pontosan oda kerültek, amiben nincs semmi furcsa, ha egyszer az ország az egyik éles fordulattól a másik, még élesebb felé tart, és mindez a párt meghatározta vonalon, amely oly aprólékosan kidolgozott és derék, mint a szobád sarkának szöge, ahol a gramofon áll, tucatnyi lemezzel, amelyek lehetővé teszik, hogy időnként illegálisan megöleld a bágyadt napot, amelyet valaki az egész ország utolsó rózsaszín kartonpapír darabjából vágott ki, és azt is lehetővé teszik, hogy rájöjj: ha valamitől örökre búcsút vettél, az is búcsút vett tőled, és amikor megfordulsz, gyűrött Pravdán heverő szárított halat látsz az asztalon és egy üveg söröcskét, semmit mást, mert más nem jár az asztalra, és úgy néz ki, hogy éppenséggel ezt kell védeni, ha holnap kitör a háború, mivel egyáltalán nem szorul a védelmedre sem az ablak előtt ringatózó orgona, sem a keskeny fénysugár, amely az őt felbontó üvegre esik, amely mögött megdermedt birodalmunk nagy barátjának, Gorkijnak a vörös-kék-sárga arca, Gorkijé, aki nem tudta megírni a könyveiben, hogy te és a hozzád hasonlók, sportingben és fehér micisapkával a fejeteken, millió küszöbről rámosolyogtok egy lányra, és ugyanolyan, egyszerű, virágmintás kartonruhát viselő más lányokra, és minden azonnal derűssé válik, mert minden szomorú és érthetetlen dolognak az a sajátsága, hogy elmúlik, az élet pedig pontosan azt az értelmet hordozza, amit te magad adsz neki, amint - előtted világos cél - az össznépi brosúrák fölött ülsz, kialvatlanul és azt kockáztatva, hogy örökre elkésel a munkából, hisz egyetlen késésért is lecsuknak, az ostoba bűnözők közé, akik még nem értik, hogy abban az országban, amelynek bankjegyei a riadalmas égre föl- tekintő pilótát ábrázolnak, egyszerűen nem lehet gazdag az ember, mivel ezeknek a pilótáknak a zsebedben lévő egész hadserege sem hallgattatja el a hangosbemondó öblös tölcsérét, amelyet nem is a füledbe jutó szavak értelme, hanem amiatt a hirtelen támadt felismerés miatt szörnyű hallgatni, hogy most egy olyan bemondó, bűvész beszél hozzád, aki azzal a képességgel keresi a kenyerét, hogy néhány pillanatra elhiteti veled, hogy most egy óriási és végtelenül hatalmas valami szól hozzád, ami kész gondoskodni rólad, amikor valójában te és a hozzád hasonlók kellenek ennek a végtelenül hatalmas valaminek, hogy gondoskodjatok róla és megvédj étek, eltakarjátok ezt az élettelen és érthetetlen valamit, aminek még csak sejtelme sincs a saját létezéséről, megvédjétek azzal az egyetlen próbálkozással, amit valójában az életed és azalatt a felnyírt tarkó alatt lévő élet jelent, amit a bevonulási központ előtti hosszú sorban állva nézel, miközben elszáll az egy pillanatra felvillanó gondolat, amikor az előtted állóban volt osztálytársadra ismersz, aki most ismét társaddá, bajtársaddá válik, akit legalább félre kell húzni, hogy ne feküdjön a felborult teherautó mellett az útra kilógó lábbal, a fejével pedig a még a háború kezdete előtt nőtt útilapu közt, és ne másszanak hangyák az arcán, amely majd eszedbe jut, amikor láthatatlan repülőgépek zúgnak a fejed fölött, vagy amikor egy rá nagyon hasonlító, békebeli kalucsnit viselő okruzsenye136