Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Bartos Csaba: A jég hátán
tetik, de aszondom, hogy ez baromi nagy hülyeség, mer van olyan nő, amelyiknek viszked, ászt mégse meri mondani, és még örül is, hogyha megköny- nyítik a baját, és elélvez a pinájába egy dákó. Nem mongyák meg, ászt nem kapják meg otthol se, és annyi a kielégítetlen nő, hogy milliószámra kínákoznának, hogyha nem büntetnék. A szexújságba is nézem őket, hogy van, ahó csoportszexet rendeznek, valahó meg több százan csinájják, de úgy, hogy közbe fényképezik őket. Én is kurvára részt vennék egy ilyenen, mer én is tudnám aprítani a pinákat. De én megkérdem: ki az a férfiember, aki nem venne részt egy ilyen bulin? Csak az, aki hülye! Meg hát a vénemberek, akiknek má nincs mive, mer má lekotyút nekik a gatyába, és csak pisálásra hasznájják, na, csak azok nem! De nem is férfiember, aki nem! Szerintem ha valakibe még van anyag, az meg tuggya rendezni a fehérnépet! Hát! Én is állandóan kanos kedvembe vagyok, és hát frankó, hogyha az ember tuggya nekik anni, amit kell, na. Engemet ászt hidegen hagy mostan, hogyha mongyuk olyan árújja magát, akit otthol vár a férje, meg asszony vagy anya, ha egyszer azér van kinn, hát akkó ő tuggya, hogy azér áll ki, hogy pár rugót bekaszáljon a dákótó, és nem fog kitárúkozni, hogy figyi, nekem otthol férjem van meg gyerekeim, meg ilyen szöveg, hanem azér áll ki, hogy megéhessen. És én egyébként is dugás közbe sohase szoktam szövegem, mer akkó fontosabb az élvezet, nem az, hogy mostan én faggassam a csajt, hogy kinek a kutyája-macskája... Hát engemet annyira érdekel, mint ahogyan a légy fingik, csak annyira! Én világéletembe az ilyenbe nem vótam válogatós. A faterom is aszonta: ,Egyszer élünk, kölök! Ki kell hasznáni az akalmat, mer ha mén a vonat, az má nem jön vissza sohase!” Hát igaza vót a fateromnak. Jó, én nem csíptem a fater búráját, mer mindig, még a mai napig is forog a sütnivalómba, hogy hogy kibaszott velem, a saját gyerekivei kiscsávó koromba, ászt nem lehet elfelejteni sohase, amíg élek, meg a muternak se bocsátom meg, hogy edobott! Ászt amíg élek, nem fogom soha megbocsátani. Apámnak csak annyiba adok igazat, hogy tudott azé éni, mer hát mindig a napsütötte ódalon vót. Kivéve a kis suttyó korát, amikó rája is rájárt a rúd, mer őtet is edobta faterja, muterja. Aszonta nekem, mer én nem ismertem egyáltalába se a nagyfateromat, se a nagymuteromat, egysze talán még másodikos lehettem, hogy őtet is gallyra vágta a faterja, muterja, kallódott a nagyvilágba a bratyeszáva, aki nagy piás vót, naponta tíz liter bort hevedet, olyan rehab piások intézetibe van má jó pár éve. Az nekem a nagybratyeszom. 0 is Nyírbe csövezett egy ideig, ászt annyiszó főszedték az uccán, mint az a kurva Isten, mer állandóan részeg vót. Ászt a faterék befogatták, ottan lakott nálunk, csak a muterra, amíg a fater melózott, összeszűrte a levet, ászt a fater rájött, ászt összeverekettek, és kivágta a házbó, mint a macskát szarni. Hogy ászt azóta mi van vele, nem tudom, de nem is érdeke. A nagybratyesz a fateromtó két évve vót idősebb, most má hatvankodik az is, ha jó számolom. Tizenkilenc vót, amikó megnősűt, ászt lett neki három fia meg két lánya, azok is vénebbek vótak nálam, csak a legkisebb csaj, az Ági, az vót négy évve fiatalabb nálam. Arra emlékszek, hogy a Tamássá meg 131
