Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Bartos Csaba: A jég hátán
BARTOS CSABA A jég hátán Amikó én kikerűtem az uccára, az első télen kinn vótam a flaszterem. Akkó még kerestem a helyemet, mer hát úgy van az ember, hogy mindig keresi, hogy hol tunna valami jobb kéglire szert tenni. A kéglit úgy értem, hogy hát van Fehérváron elég lépcsőház meg minden, hát baromira nem gondótam, hogy harc megy itt a lépcsőházakér! De nemcsak azoké a csuvás lépcsőházaké megy a harc, hanem a flaszterér is, öldöklések mennek itt Fehérváron. Kinn a Palotavárosná aluttam egy-két lépcsőházba, de csak fél valagga. Mer jöttek azok a baromfejű kigyúrt csávók, ászt mindig balhéztak, hogy na, húzzák a jó anyámba, vagy letépik a fülemet. A kurva anyátok, hát tik nem tudjátok, bazmeg, hogy kivel beszétek, én se vótam eveszett csávó, montam nekik, hogy tegyenek üresbe, mer ha én teszem őket üresbe, az fájni fog nekik! Én harcedzett csávó vagyok, má kis suttyó koromba se ijettem meg a saját árnyékomtó, megjártam az intézetet, a javítót, a sittet, benne vótam a dógok keményibe, és aszondom, hogy engemet ne kóstógasson senki kutyája-macskája se, az, hogy mostan csöves vagyok, hát akkó csöves vagyok, és akkó is ugyanolyan emberszámba megyek, mint a másik, hát nem? De mi a kurva annyát tuttam vóna kezdeni négy-öt kigyúrt állatta? Bo- xerra meg minden fölszeretségge törtek rám álmomba. Gyúrtam én is, mer má a sitten is gyúrtam keményen, hogy olyanok legyenek az izmaim, mint az acél, mer tuttam, hogy ottan benn is, ha oda kell baszni, akkó oda kell baszni, mer hogyha a csicskahoppot meg kell igazítani, ahhó is megfélemlítés kell, mer hát akkó kiröhög, és akkó én kerülök alúrra. Ászt meg soha! Inkább pusztújjak el, de hogy engem a sitten vagy úgy mostan, csöves koromba is, valaki csicskának nézzen vagy verébnek, ászt nekem nem veszi be a bélésem. És hát nem is kell, hogy bevegye, mer olyan, hogy én szóga legyek meg akárkinek a kapcarongya, olyan soha nem fog ebbe a rohatt életbe előfordúni! Én mindig vigyáztam arra, hogy nekem legyen tartásom. Mer ha az nincs, akkó az ember eveszik, és bumm, kinyiffancsák! Meg ottan meg kell az embernek frankón keményedni, mer ha puding marad, akkó neki annyi, főkészűhet a szóga halálra. Én észt, hogy meg kell éni minden körülmények koszt, még kis suttyó koromba szítam magamba, még otthon a fater házába. Még ottan edzőttem én meg kurvára, amikó nem kaptam kajóni, meg amikó szíjjá vert a fater, akkó én megfogattam, hogy énben- nem akkora birkaakarat lesz, mint az Úristen. Hogy a lányom mennyire üt a faterjára, vagyishogy énrám, asztat má nem tudom, mer nem én nevelem, meg má megmondom, hogy nem is érdeke. Én 125
