Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány III.

határozzák meg. Erdei a társadalom legfontosabb csoportjának itt is a parasztgazdákat tekinti, teljesen elhagyva a nem paraszti társadalmi csoportok jellemzését. A parasztgazdákat pedig kispolgári vágyakkal rendelkező, az egész társadalmat átalakító dinamizmus híján lévő' csoportnak tekinti. Másrészt a „válaszfalak” nélküli bácskai társadalomfejló'dés specifikumát Erdei számára az is adja, hogy a kisgazda réteg etnikai csoportok szerint különbözik, ha nem is polgárosodási ambícióiban, de gazdasági sikerességében. A típus legsikeresebb megjelenítője a bácskai német gazda, amely „minden komplikáció nélküli kisgazda: konzervatív kispolgár. Gyarapodó és fejlődő egzisztencia, de előrehaladása szigorúan az adott gazdasági és társadalmi rendhez kötött, tehát védője annak.”1 A magyar gazda kevésbé sikeres a gazdaságban, mert hajlamosabb az „uradzásra”, a dzsentri tempó átvételére. A bácskai paraszttársadalomban - hála a nyugodt lefolyású polgárosodásnak - azonban nem hasad két részre a helyi társadalom, mint az alföldi mezővárosok polgárosodó társadalmában gyakran megesik.

A Futóhomokhan rövid terjedelemben elemzett Dunamellék társadalmának bemutatása különös jelentőségű Erdei társadalomfelfogásának megértése szempontjából. Itt ugyanis nem csupán a tárgyalt térség egy kevésbé jelentős területének ábrázolásáról van szó, hanem Dunamellék gazdaságának és társadalmának rajza alapján dolgozza ki Erdei a dunántúli parasztpolgárosodás tipológiáját. így aztán az erről a térségről megfogalmazottak fogják meghatározni Erdei felfogását a nyugati, dunántúli társadalmi átalakulás értékelésében.2 Erdeinek eddig bemutatott gondolatmenete alapján nem meglepő, hogy ez az értékelés a Budavidékhez és Pestvidékhez hasonlóan is alapvetően negatív lesz. Hiszen a Dunamellék társadalomrajzában Erdei ideologikus megfontolások alapján az egész dunántúli társadalomfejlődés polgárosodási képtelenségét igyekszik bemutatni; sokszor nyilvánvaló elfogultsággal, sokszor alapvető történelmi ismeretek híján.

Erdei tipológiájában a Dunamelléket az különbözteti meg a Futóhomokban tárgyalt területektől, hogy a fejlődése tipikusnak, szokványosnak tekinthető. Erdei szerint itt nem törte meg a rendi társadalom világát a török terjeszkedés, nem alakított ki tabula rasa-t, nem kellett nagyszámú idegen és magyar ajkú betelepülőkkel újraindítani az életet. Erdei értékelése szerint éppen ez okozza a térség elmaradottságát, a rendi társadalmi viszonyokba süppedtségét. A dunamelléki társadalomban Erdei meglátása szerint ugyanis a törökdúlás nem okozott cezúrát, megőrizte folytonosságát a török előtti idővel, sőt a későbbi telepítések bevándorló népét is beolvasztotta. Ilyen módon az Alföldnél jóval ősibb vidék ez, sok tekintetben az alföldi társadalomfejlődéssel ellentétes tendenciákkal. Változatlanul a rendi társadalom jellege alakítja a hétköznapokat. A korábbi pozitíve privilegizált csoportok, mindenekelőtt a papság változatlanul őrzi dominanciáját. A megrekedtség még a vízmenti falvak református lakosságára is érvényes, noha ők - Erdei meglátása szerint — ösztönösen szembefordulnak az itteni világgal. De a hatalmas feszülő energiáik ellenére a társadalmi helyzet megváltoztathatatlansága miatt az egykedvűség és közömbösség rájuk is átterjed. Ezen tendenciák ellenére is érzékeli Erdei a kitörés lehetőségét az őslakos protestánsoknak köszönhetően, hiszen az alföldi mezővárosok általuk kialakított tanyaelve - noha torzult formában, itt is felfedezhető. Az Erdei számára kívánatos polgároso1063