Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Hegedűs Mária: Hogyan rögzíthető a kezdet?
S hogyan? Látva, láttatva, láthatva, és megint, újra a szonett allúziója mögül kitekintve: Az éjszakának nincsen semmi gödre a Bibliának messzi sárga bugyra hová arany napzuhatag ne hullna a kis világ teljes fényében úszva a Teremtés ragyog vad riadalma elült és Assisi seregélynyelve súgja az űr üzenetét A régi alma alszik a langyos megbocsátó földben ez itt az arc a kéz a szó a szép uralma amíg aztán kilép a zöld szeráf s az eget mint egy függönyt fölcsavarja (GÉNIUSZOK ELSŐ Dante III) A teremtés és a költó'i teremtés konstellációja: „ez itt az arc a kéz a szó a szép uralma” - ugyanakkor titokzatossága, homályossága, elrejtettsége, ahol a. „zöld szeráf’ felfedő' mozdulatával még jobban eltakarja a felfejtetlent. S ha Bodor Béla ötlete nyomán azt gondolhatjuk, hogy minden költó'i rejtély kissé hasonlatos Nagy Sándor gordiuszi csomójához, akkor szintén öt idézve inthetjük magunkat: „éles kardokkal csak óvatosan vagdalkozzunk, mert a meg- fejthetetlen/megfejtetlen csomók szépek!” A SÍRFELIRATOK Spes unica-ya a könyv egyik legszebb darabja. Az epigrammán áttűnik a prológ szonettjeinek hangvétele: egymás formai allúzióiként hívják fel magukra a figyelmet. Az átváltozás itt is a szem varázslatából fakad. „Nyelved királyi lombot / terem - karod: hullám; ahova nézel, eddig / állongó, lusta fák foltos tagjaikat / tárják eléd; beszél a víz: kimondja / szavaid;” A SÍRFELIRATOK klasszikus epigrammatikus vonása ironikus, önironikus hangnemmel párosul. Latin címükben archaikus üzenetek vannak: előkészítései a végső összegzésnek. Qui credit in me etiamsi mortuus fuerit vivet / Aki hisz bennem ha halott lesz is él Volo út úti sum ego et illi sint mecum / Akarom hogy miként én vagyok ők legyenek velem - homéri, bujkáló mosolyt sejtet ez a latinság, hiszen például a Dies nostri sicut umbra cím azonos a mű első sorával: Napjaink, akár az árnyék... Sok év távlatából és a később megjelent, vagy kéziratos művek ismeretében, teljes mértékben tudok azonosulni Karátson Endre azon véleményével, amely szerint Bakucz József mindig a XX. századi intelligencia érzékenységével észleli, s az atomkori ember vonatkozási hálózatába szövi a képzeletét betöltő mitológiák, misztériumok, kabalák képi, jelrendszerbeli anyagát, a legkülönbözőbb vallások utalásrendszerét. Am ettől nem lesz, nem válik neo- katolikussá, ezoterikussá, misztikussá. „Bakuczot itt nem a gondolat elvont sémái és az elektronikus agyvelőbe való betáplálási lehetőségei izgatják, hanem a túloldal rejtélye, az átfordulással lelepleződő, vagy a kútbaereszkedéssel (alászállással sic!) feltáruló titkok élete.”8 1057
