Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek

- Lehet, hogy már meg is érkezett a rendőrség. Lehet, hogy már itt állnak a kapunál - vélekedett Vaszin.

De a rendőrautó még nem volt ott. Vaszin értesítette az ügyeletes hadnagyot. A hadnagy szintén nem tudta felébreszteni a kislányt. Lábra állította, de a lába minduntalan összecsuklott, és az istennek se egyenesedett ki.- Ez így nem mehet tovább — döntötte el a hadnagy, és az alvó gyermeket átvitte a filatovkai kórház betegfelvételi osztályára. Miután a betegfelvételi osztályon fogadták a különös kis beteget, a hadnagy a körzetében járőrözve a rendőrőrsre is beugrott, hogy jelentse ezt a különös eseményt, de ekkorra már reggel hat óra is elmúlt.

A Merzljakov-házban le sem feküdtek. Aheverőn, fejét egy rózsaszín párnára hajtva Szergó hevert, a fotelben pedig kővé meredten, egyre sápadtab- ban Emma Asotovna ült. A szobából időnként Margarita panaszos hangját lehetett hallani:- De hol van Gajane?

Nem válaszoltak neki.

Egyedül Viktória aludt. Nővére ágyában magához ölelte a Gajane illatával átitatott párnát, és hasa alá húzta a térdét, azaz ugyanabban a pózban aludt, amiben Gajane a betegfelvételi osztály elkülönítójében, ahová azért fektették, hogy azonosítsák, és hogy felállítsák róla a diagnózist.

...Amikor megcsörrent a telefon, és közölték Emma Asotovnával, hogy indulhat a filatovkai kórházba, mert ott fekszik elveszett unokája, Szergó elvesztette a fejét, ezért Emma Asotovna, még mielőtt a veje a nagy vattakabátjába tuszkolta volna magát, egy jó adag valeriánát adott neki. Szergó életében először kézen fogta anyósát, és belesüppedve az éjszaka hullott hóba, amit az udvaros még nem takarított el, keresztülvezette a Nyikityinszkijen, a Szpiridonovkán, és a Szadovaján a méltóságos bundájába és szőrmesapkájába bújt anyósát, hogy végre megérkezzenek a filatovkai kórház betegfelvételi osztályára.

Emma Asotovnának az üvegajtón keresztül mutatták meg az alvó kislányt, de nem engedték be hozzá, mert igaz, hogy egészben van, és nem esett baja, de valami mégsem stimmel vele, ezért reggel még az idegorvosok és más specialisták is meg fogják vizsgálni, hiszen nem ébred fel, és még itt a kórházban, a meleg fürdőben sem változtatott azon a pózán, amiben rátaláltak: a lábait maga alá húzta, és kezecskéit keresztbe fonta a mellkasán. Viszont nyugodtan alszik, és nincs láza.

Itt Szergót végképp minden ereje elhagyta, elsápadt, és lerogyott az első útjába eső székre. Miután szippantattak vele egy kis szalmiáksót, magához tért, és most Emma Asotovna fogta kézen, ő vezette keresztül a Szadovaján, a Szpiridonovkán, és a Nyikityinszkijen, egészen a házukig, a Merzljakov közbe.

Az udvarosok ekkorra eltakarították a havat a járdáról, már világos volt, és a munkások csörömpölő villamosokon siettek a munkahelyükre...

Mindketten hallgattak. Mióta Szergó megjött a frontról, szinte nem is beszélgettek egymással. Bár az is igaz, hogy ebben a családban csak a kislányok beszélgettek. A felnőttek — Margarita, Szergó, Emma Asotovna — vég nélküli belső monológjukat mormolták. Ez a monológ a családi téboly szomo1005