Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek

Ez az éjszakai eltűnés egy hónappal korábbi eseményhez köthető. A lányoknak torokgyulladásuk volt, és otthon maradtak. Viktória, aki két ajtóval arrébb is megérezte a fasírozott illatát, kiosont a konyhába. A fasírozottak jó nagyok, jó fokhagymásak és jó fűszeresek voltak, és olyan gusztusosán voltak elkészítve, mintha hosszú és boldog életre szánták volna őket. Az ebédidő még messze volt, de Vika kapott egyet a barna, csillogó bundájú fasírtból, ami jó sokáig állt a zsírban és a sóban. Vika beleharapott, és szétrágcsálta a szájában.

Általában Emma Asotovna nem engedte meg az ilyen ebéd előtti torkoskodást, és elvéből most is csak azért engedett, mert Vika a betegségéből lábadozott, és végre egy hét után ismét volt étvágya.

Vika, miközben elégedett ábrázattal majszolt, belehallgatott a szomszédok között zajló beszélgetésbe. Marja Tyimofejevna üres fejét csóválta, és Fe- nyával egy szörnyű eseményt közölt: ma reggel az udvaron, a szemétgödörben egy halott újszülöttet találtak.

— Én mondom neked, Fenya, ez vagy a nyolcasban, vagy a tizenkettesben történhetett, mert nálunk senki sem járt - ecsetelte patrióta álláspontra helyezkedve Marja Tyimofejevna.- Te már csak tudod - morogta Fenya, akinek az emberekről megvolt a maga nem éppen kedvező véleménye. - Megszülték, megfojtották, de te nem láttad.

És a világ legtermészetesebb módján a padlóra köpött. Gyerekkora óta nagyon jól volt informálva a testi bűnök gyakorlati következményei felől, és ez mérhetetlen undort váltott ki belőle.

A beszélgetés nem volt gyerekfulnek való, ezért a palacsintasütésben kipirult Emma Asotovna Viktóriát szigorú tekintettel tessékelte be a szobába. Viktória a forró fasírozottól és a szörnyű hírtől telítődve vágtázott végig a folyosón, és az újszülöttön gondolkodott. Először fehér csipkepólyában képzelte el, olyanban, amilyenben valaha a mamájuk, most pedig Szláva baba aludt. A szemétgödörben megtalált újszülöttet így most a göndör hajú Szláva babával azonosította. De valahogy ezzel sem volt elégedett: nem akarta sem azt, hogy Szláva, sem pedig azt, hogy bárki más ilyen szerencsétlenül járjon. Mást akart, valami pikánsabbat. Ezért nagyon kicsinek képzelte, rózsaszínnek, Maruszja szőrös macskái közül valónak, olyan szőrtelen macskához hasonlónak, akinek a kezecskéi és a lábacskái helyett mancsai voltak, és Szláva baba rózsszínbe játszó sárga haját viselte. De ez a látvány sem elégítette ki mohó képzeletét.

Miközben a fasírozott zsírjától csöpögő ujjacskáival lenyomta az ajtókilincset, kővé meredt: jaj, mi van. ha ez a képzeletbeli gyermek a szemétgödörben nem más, mint Gajane!

Viktóriát ez a gondolat magával ragadta: persze, nem is lehetett másképp, csak úgy, hogy valaki, aki hozzájuk közel áll, és akiről nem is tudják, milyen gonosz, elrabolta a kicsi Gajanét, megölte és kilökte... Kinyitotta az ajtót, és mindazt, amit eddig képzelt, az unalmas valóság kíméletlenül szer- tefoszlatta: Gajane nyakig begombolt rózsaszín ruhájában, mint mindig, most is kötelességtudóan ült az asztalánál, hosszú copfja végét rágicsálta, és a sokéves használattól gyűrött, megkopott Robinson Crusoe-t olvasta.

Viktória bement a gyerekszobába és az ablak mellé állt. Az udvari sze998