Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek
lányoknak nem volt szabad bemenniük, azután a málnabokorba, aztán a vitrin alá, majd a birtok minden használaton kívül eső részére, végül a veteményes kert elaggott területére.- Gajane, Gajane! — kiabálta Emma Asotovna, de senki sem válaszolt. A hosszú kiáltozást, a név elejének elharapott, végének viszont elnyújtott hangjait válasz nélkül nyelte el a pompás lugas. Ezek voltak az első' igazán forró napok, a levegő' kátránnyal telító'dött, a füvek és a fák tavaszi fáradozásuk, sarjadzásuk után jóleső' nyugalmat árasztottak, és Emma Asotovna kellemetlen kiáltozásával éppen ezt az áldott naplementét zavarta meg. Viktória odakúszott a fáskamrához, és elmozdította a tolózárat: — Gyere ki - suttogta befelé. - Gyere ki, a nagymama hív! Gajane egy régi hordó és a farakás között, hátát a falnak döntve csücsült. A szeme nyitva volt, de Viktóriát nem láthatta. Viktória azonnal felfogta, hogy Gajane nem látja onnan. Kezdte nagyon rosszul érezni magát. Csakúgy, mint Gajane, aki úgy félt, mint addig még életében soha, és közben úgy érezte, félelme túlnó' hétéves testén. Nem sokkal azután, hogy nővére ebbe a félhomályos, fülledt fáskamrába bújtatta, Gajane elszunnyadt, de szunyókálásából valami titokzatos, a homloka körül keringő mozgás felriasztotta, és azonnal tudatosította benne, hogy egy teljesen ismeretlen helyre került: a helyiséget tüzes-sárga fénycsík szelte át, ami a szürkésbarna sötétségben cikázott. Szegény Gajane azt képzelte, hogy természetfeletti erők karmai közé került, amelyek a fáskamrával, a farakással, a hordóval, az öreg vasággyal, és a nagyapa halála óta érintetlen kerti szerszámokkal együtt elrabolták. Sőt, ezek az erők elrabolták az időt is, amely olyan hosszúra nyúlt, mint a rugalmasságát vesztett gumi, nem volt se eleje, se vége. És a mozgás, ami a halántéka körül cikázott, szintén arra utalt, hogy a megszokott idő többé nem létezik, valahová elszökött, az új, helyébe lépő mozgás pedig őt is magával ragadva hányingert keltő forgoló- dásba kezdett. „Hiszen ez még annál is rosszabb, mintha elraboltak volna - gondolkodott Gajane - itt felejtettek ezen a félelmetes helyen.” A félelem átjárta az egész testét, hátán jéghideg hangya szaladt végig, forró örvény ragadta magával, és olyan mélységekbe vetette, hogy úgy érezte, menten meghal.- Gajane, Gajane! - szólította messziről az az erős, tónusát állandóan változtató hang, amely hasonlított a nagymama hangjára, de Gajane biztos volt benne, hogy nem a nagymamája hívja, és még csak nem is a nagymamává változott cigányasszony, hanem valaki más, egyre félelmetesebb, már nem is emberi hang... — Gajka, gyere ki! - hallatszott nővére kitartó suttogása. A cigányok elmentek, nincsenek már itt. A nagymama pedig keres! A félelmetes hely visszaváltozott fáskamrává. Keskeny holdfény hatolt át a deszkák közötti résen, és ettől kezdve minden olyan egyszerűnek és derűsnek látszott ezen a kratovszkai dácsán, hiszen a nagymama fehér borsószemekkel díszített kék ruhájában végre bement a fáskamrába, és rátalált idekeveredett unokájára, így Gajane, miközben magához tért, rácsodálkozott, hogy mennyivel kisebb és kedvesebb az itteni világ ahhoz képest a hatalmas 994
