Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Tóth Henrietta: Ikarosz

vésnék tűnik az „a” relief idősebb, hosszabb hajú-szakállú alakjával szem­ben, aki inkább utal a mítosz művész-mesteremberére. Daidalosz az itá­liai reliefeken is a jobb vállát szabadon hagyó khitónt visel. E tekintetben viszont az „a” táblával állítható párhuzamba a pannoniai relief, a „b” áb­rázoláson ugyanis hosszabb, redőzöttebb, kidolgozottabb a ruházat. A Villa Albani két Daidalosz-Ikarosza természetesen jóval plasztikusabb, finomabb, részletesebb kidolgozású (jól megmutatkozik például a szár­nyak kidolgozásának összevetésekor), egy szóval „klasszikusabb” ízlést, formavilágot mutat. Kétségtelen azonban, hogy a reliefek azonos minták alapján készültek, s mivel nem valószínű, hogy a komáromi tábla mestere a Villa Albani táblái alapján dolgozott, ezek minden bizonnyal közkézen forgó mintakönyvek ábrázolásai lehettek. Teljes mértékben az megegyezik az „a-b” relieffel kompozíció, stílus, kivi­telezés tekintetében a New York-i Metropolitan Museum Daidalosz-Ika- rosz ábrázolása is, mely az egykori Baker Gyűjtemény része volt. (Nr. 1972. 118. 115.) 2. Szárnyat készítő Daidalosz (Koppenhága, Nat. Mus. M.lll) A reliefen ugyanaz az előkép köszön vissza, mint az előző három esetében. A méretből adódóan — kék üvegből készült gyűrűn található az ábrázolás — sematikusabb a kidolgozás, de szinte „vonásról-vonásra” azonos: A dús ha­jú-szakállú Daidalosz egy hengerre emlékeztető' kis széken ül, s előre ha­jolva dolgozik a szárnyak összeillesztésén. Jobb lába előre nyúlik, a balt visszahúzza - akárcsak a római reliefeken. A mester alakját hangsúlyozta ki a művész, így a képmező jobb oldalán csak félig ábrázolva jelenik meg egy a Villa Albani reliefjeivel hasonlóságot mutató asztal egyik lába és lap-részlete, valamint a készülő szárny főtollai. Az előkép minden bizonnyal egy olyan ábrázolás volt, amelynek másik oldalán Ikarosznak kellett állnia. 3. Szárnyat készítő Daidalosz (London, BM. 663.) A gyűrűdísz kompozíciója megegyezik - bár inverz formában — a koppen­hágai ábrázolással, s így rokonságot mutat a római illetve komáromi táb­lákkal, azaz hasonló mintakép alapján készülhetett. Daidalosz ismét egyedül szerepel az ábrázoláson. Alakja szépen kidolgo­zott, jól kivehetők a munka közben megfeszülő izmai és az ölét-lábait ta­karó köpenyének redői. A szárny tollazatát is plasztikusakban, kidolgozot­takban jelenítette meg a művész. 4. Szárnyat készítő Daidalosz (Péronne, Danicoure coll.) A gyűrűt díszítő kő ábrázolása a már ismert kompozíciót követi. A csavart vonalú keretbe foglalt Daidalosz frontálisan, a mező jobb oldalától bal felé fordulva látható munka közben. Eltér az eddigiektől, hogy alakja ruhát­lan, és szikárabb, izmosabb. A komáromi táblához hasonlóan bal sarkát 915

Next

/
Thumbnails
Contents