Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Tóth Henrietta: Ikarosz

szárnyak megalkotása, akkor miért zsugorodik Daidalosz Ikarosz kísérőjévé? Ha pedig Perdix sorsa és története a szimbolikus jelentőségű, akkor miért áll a két esemény fordított sorrendben? (Perdix-Ikarosz)

A választ Ritoók Zsigmond adja meg.27 Megállapítása szerint Daidalosz, Ikarosz és Perdix három azonos fontosságú szereplőd jelenít meg a mítoszban, akik a művészi lét három útját szimbolizálják. Eltérő' azonban megítélésük Horatius és Vergilius illetve Ovidius költészetében. Előbbieknél Daidalosz jelképezi a fejló'dést, a valamivé válás útját, ő az „utolérhetetle- nül a szárnyaló Amor párhuzama”,28 a sikeres feltaláló. Ikarosz azonban az ifjonti hév, az élvezet, s a késői megbánás allegóriája, akinek halála hétköznapi tragédia „csupán”, nem képvisel kiemelkedő emberi értéket. A Metamorphoses Daidalosza viszont nem sikeres ember, s szükség esetén sem a helyzet ura. Alakjában kifejezésre jut az Ókor emberének a kézműves-művészről alkotott általános véleménye, mely részben pozitív: „Hephaisthos und Athene lehren den Menschen ihre téchné (Horn.II. 15,410). Die Würde technischen Handels resultiert aus der Herkunft der téchnai von den Göttern.”, részben viszont negatív, hisz: „Gleichzeitig beruht die Ambivalenz des Handwerkers auf der Einsicht, daß das Tun des Handwerkers für die Menschen nachteilig sein vermag (Hes.Erg. 60-75), oder”- és Daidalosz esetében erről van szó - „der Täuschung und Überwindung eines Stärkeren dient”29 Ikarosz azonban Ovidius számára a tragikus hőst testesíti meg, aki Daidalosszal egyenrangú (együtt ábrázolják őket a műhelyben, együtt emelkednek a magasba, együtt hiszik őket isteneknek), sőt a Nap felé törő Ikaroszt Ovidius a költő apja fölé helyezi. Tettét annak motivációja emeli mindenki más fölé. Hiszen Ikarosz az eget ostromló szenvedély, az égbe, a fény felé, az emberekével szemben az iste- nek-félistenek világába törő vágyódás jelképe. Daidalosz tehát, ha egy művészi hármasságot akarnánk felállítani, a józan mester, Ikarosz a játszadozó művész, Perdix pedig az ügyes, de hétköznapi, földhöz ragadt kézműves megtestesítője.

Ovidius számára Ikarosz alakja tehát a hétköznapi élet fölé emelkedő művészt testesíti meg - akiben önmagát látja, akivel önmagát azonosítja. Ő képviseli számára azt a követendő költőideált, mely Ovidius korában meg nem értettséghez, vágyai beteljesületlenségéhez vezetett. Művészi képe így alapvetően pesszimista, a három művészi sorsban három tragédiát lát. Perdix megmenekül a haláltól, de nem gyakorolhatja egykori mesterségét. Daidalosz nagy művet alkot ugyan, de pusztulást hoz rá, így elátkozza azt. Ikarosz pedig a magasba vágyódik, el is éri azt - de ennek élete az ára. Ahogyan a Fastiban megfogalmazza - mintegy önmaga Ars poeticájaként:

„Csillagos ég körforgását magyarázni ki tiltja?

Tárgya a műnek ez is: tartom ígéretemet.

Boldog lelkek, akik legelőbb eszméltek ilyenre, s gondolatuk szárnyalt égi hazája felé.

És bizonyos, hogy az emberi bűnökön és kicsiségen mindenikük magasan túl is emelte fejét.”

(Ovidius: Fasti I. 295-300 Gaál László fordítása)30

913