Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Gömöri György: Történelemszemlélet és struktúra

nincs, mert például megmondhatatlan, jobb- vagy baloldali ezek szerint Gombrowicz? Meglehet: egyszerre strukturalista és örök formabontó. Ahogy saját maga mondja Testamentumában: „Az én politikám a formák gyöngítése- nem számít, hogy azok bal- vagy jobboldaliak.”

Határ Győző történetszemlélete a színpadon legeklatánsabban a Hernyóprém című darabban nyer kifejezést. így van ez, annak ellenére, hogy a Sírónevető jegyzeteiben nem a legszerencsésebb képpel vezeti be ezt a szatirikus intencióval átszó'tt művet, kétütemű motorhoz hasonlítván: „...a történelemnek [...] csak ez a két hengere van: a forradalom és a restauráció.” Más szóval: az Isten kegyelméből való királyság és az ember türelmetlenségéből fakadó népuralom. Mármost a történelemnek aligha lehet kezdő tétele a forradalom; ez inkább az egyeduralom lehetne, monarchia vagy császárság, ami pedig a „restauráció” fogalmát illeti, az több mint a monarchia egyszerű megújulása, hiszen benne van már a forradalom leküzdésének motívuma is, a restauráció már a forradalom tanulságait is magába öleló' monarchia. Úgy hiszem, a hegeli hármas egység alkalmasabb a történelmi folyamatok szerkezeti leírására, mint a Határ által ajánlott Trabant-képlet. Ez azonban mit sem von le a Hernyóprém érdekességéből és értékeiből. Ami valóban „a történelem sánta dialektikájának” a paródiája. Először kitör a forradalom XXV. Lajos és neje, Toinette birodalmában; a forradalom vezére Viperáciusz Vence- szláv hagyományos forradalmár. Ötletes rendezői utasítás az első felvonásban a nyeles álarcok használata, amelyekkel ugyanaz a színész több alkalmi szerepet játszhat, s lehet Trónállóból Rendőrminiszter, majd Köztársasági Elnök. De a politikai opportunisták, a „felcserélhető” szereplők mellett vannak a történelem tragikomédiájának örök szereplői is - ilyen a Király meg a Forradalmár, aki ezt meg is fogalmazza: „amazok cserélhetik álarcaikat, de a mi arculatunk örök”, s akik ennélfogva egyfajta rituális körtáncban járják el az ancien régime megdöntését. Viperáciusz Venceszláv, amikor nagy tapintattal céloz arra, hogy ilyen alkalmakkor szokás kivégezni az uralkodót, ezzel a kérdéssel fordul Lajoshoz: „Megígéri felséged [...] hogy a forradalomra [...] mit sem neheztelve és zokszó nélkül múlik ki?” Lajos persze hogy megígéri, már hogyne ígérné meg; sőt kegyúri mazochizmusában még könyörtelenül „rossz sajtót” is követel magának (hogy a nép úgy érezze, kivégzése igazságos), mielőtt vérpadra hajtaná parókás fejét. S végül ő maga, a király rendeli el „a király kivégzését!” - remélve, hogy az utolsó pillanatban kegyelmet kap- a bíróság föl is menti, de csak látszatalapon („hogy boldoggá tegye”), vagyis mégis lenyakazzák. („A nyakazás ezúttal nem marad el” - mondhatnék Luciferrel.) Győzött tehát a forradalom, de viszonylag rövid időn belül kényuralommá fajul.

A Hernyóprém harmadik felvonásában aztán a fenti rituálé megismétlődik, ellenkező előjellel. XXVI. Lajos, a trónörökös, visszatér száműzetéséből, és miután egy jeleneten át nyájaskodik Viperáciusz bitrátorral, a „bitorlási egyezmény titkos záradékára” való hivatkozással átveszi a hatalmat, vagyis beáll a restauráció. Újra előjön a Rendőrminiszterből megint Trónhullnokká alakult figura (ő Viperáciusz „hő elárulója”), s ő közli hajdani főnökével a titkos törvényszék ítéletét, amely Viperáciuszt négy igásló által való lassú széttépetésre ítéli, halálra korbácsolással körítve. Ezúttal Viperáciusz mondja: „elrendelem a restaurációt”, és az ő kínjait van hivatva megédesíteni a

891