Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Gömöri György: Történelemszemlélet és struktúra
martoni Krisztina alakította, és tanúsíthatom ifjabb kortársaim számára, hogy ez a jelenet egy magában megérte a belépti díj árát...) Az Operett üzenete (nyilvánvalóan) az örök emberi igenlése, az emberi fajtát mindig megújító fiatalságé és szerelemé. Viszont a történelmi maszkabállal való konfrontációban mást is mond ez a jelkép: azt, hogy a társadalmi rendszerek színházasdit játszanak, az egyik politikai „divat” hajszolja, váltja a másikat. Lehet unni a jogállamot és a konzervatív-liberális libikókát, de a forradalom (ami a felszínre hozza a söpredéket) nem megoldás. Hufnagiel galoppja (az egyirányú haladásillúzió, a „tudományos” világmegváltás erőszakos megszervezése) nem vezet sehová, a társadalmi forradalom csak elfor- mátlanodást, terrort és anarchiát hoz - és mindez másodlagos az igazi, biológiai rendező elvvel szemben. A korokat elválasztja egymástól a divat, az embereket a ruházat, de alatta testük egy nyelvet beszél. Vagyis Gombrowicz síkraszáll a biológiai testvériség mellett. A Történelem című drámakísérlet töredékeiben Gombrowicz minden befejezett művénél önéletrajzibb hangot üt meg. A főhőst Witoldnak hívják, mint magát a szerzőt, és mindjárt a szöveg elején megtudjuk, mi ennek a Witoldnak a rögeszméje - nem hajlandó cipőt hordani. Családja ezért először dorgálja és kigúnyolja (hogyan lehet pl. mezítlábasán érettségizni?), majd jelképesen szolidarizál vele, hogy letehesse, úgymond, az éretlenségi vizsgát. Később a szín változik: Witold fölismeri, hogy „meztelen lábam védtelen a történelemmel szemben”, és történelmi képzelgésekbe bocsátkozik. A kiindulópont itt megint az első világháború előtti állapot (Gombrowicz tudatában az „ancien régime” világa), ahol Witold kapcsolatba kerül II. Miklós cárral, aki elküldi őt (a háborút elkerülendő?) követségbe II. Vilmos német császárhoz. A mezítlábas Witoldot minisztereinek tiltakozása ellenére végül négyszemközt fogadja a császár - de azt, hogy mi történik köztük, csak egy utalásból tudjuk - II. felvonás 13. töredékének a végén Gombrowicz ezt írja: „rábeszélem Vilmost a szökésre”. AIII. felvonás egyetlen fennmaradt jelenetében viszont Pil- sudski marsall hívatja Witoldot, hogyan lehetne Lengyelországot két erős és agresszív szomszéd között megőrizni a jövőnek. „Na mit tanácsolsz nekem, Mezítlábas?”, kérdi a marsall. Gombrowicz nem késlekedik a válasszal: „Vedd le a csizmádat... próbálj énekelni és táncolni”. A csizma még csak menne, de a drámai szerep feladása lehetetlen Pilsudskinak, aki őrségért kiált. Witold dilemmája az, hogy Lengyelország nem elég erős, s azt, ami van, a régi módon már nem lehet megvédeni: Pusztulásra vagyunk ítélve! Az egyetlen, ami megmenthet, Ha kiszökünk saját magunkból Ez persze nem valós megoldás Hitler fenyegetése ellen, és a drámai szerkezet szempontjából is gyönge: Gombrowicz alighanem tisztában volt ezzel, ezért is maradt a Történelem töredékében. A cipőből/csizmából való kilépés, más szóval a mezítlábasodás megint csak az általános emberire utal - azt jelzi, hogy válságos helyzetekben nem szabad ragaszkodnunk a bevett formákhoz, bizonyos értelemben „ki kell lépnünk önmagunkból”, ha megoldást akarunk találni. Politikai tanulsága a Történelem című drámakísérletnek 890
