Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Gömöri György: Történelemszemlélet és struktúra

martoni Krisztina alakította, és tanúsíthatom ifjabb kortársaim számára, hogy ez a jelenet egy magában megérte a belépti díj árát...) Az Operett üzenete (nyilvánvalóan) az örök emberi igenlése, az emberi fajtát mindig megújító fiatalságé és szerelemé. Viszont a történelmi maszka­bállal való konfrontációban mást is mond ez a jelkép: azt, hogy a társadalmi rendszerek színházasdit játszanak, az egyik politikai „divat” hajszolja, váltja a másikat. Lehet unni a jogállamot és a konzervatív-liberális libikókát, de a forradalom (ami a felszínre hozza a söpredéket) nem megoldás. Hufnagiel galoppja (az egyirányú haladásillúzió, a „tudományos” világmegváltás erősza­kos megszervezése) nem vezet sehová, a társadalmi forradalom csak elfor- mátlanodást, terrort és anarchiát hoz - és mindez másodlagos az igazi, bioló­giai rendező elvvel szemben. A korokat elválasztja egymástól a divat, az em­bereket a ruházat, de alatta testük egy nyelvet beszél. Vagyis Gombrowicz síkraszáll a biológiai testvériség mellett. A Történelem című drámakísérlet töredékeiben Gombrowicz minden befe­jezett művénél önéletrajzibb hangot üt meg. A főhőst Witoldnak hívják, mint magát a szerzőt, és mindjárt a szöveg elején megtudjuk, mi ennek a Witold­nak a rögeszméje - nem hajlandó cipőt hordani. Családja ezért először dor­gálja és kigúnyolja (hogyan lehet pl. mezítlábasán érettségizni?), majd jelké­pesen szolidarizál vele, hogy letehesse, úgymond, az éretlenségi vizsgát. Ké­sőbb a szín változik: Witold fölismeri, hogy „meztelen lábam védtelen a törté­nelemmel szemben”, és történelmi képzelgésekbe bocsátkozik. A kiindulópont itt megint az első világháború előtti állapot (Gombrowicz tudatában az „anci­en régime” világa), ahol Witold kapcsolatba kerül II. Miklós cárral, aki elkül­di őt (a háborút elkerülendő?) követségbe II. Vilmos német császárhoz. A me­zítlábas Witoldot minisztereinek tiltakozása ellenére végül négyszemközt fo­gadja a császár - de azt, hogy mi történik köztük, csak egy utalásból tudjuk - II. felvonás 13. töredékének a végén Gombrowicz ezt írja: „rábeszélem Vil­most a szökésre”. AIII. felvonás egyetlen fennmaradt jelenetében viszont Pil- sudski marsall hívatja Witoldot, hogyan lehetne Lengyelországot két erős és agresszív szomszéd között megőrizni a jövőnek. „Na mit tanácsolsz nekem, Mezítlábas?”, kérdi a marsall. Gombrowicz nem késlekedik a válasszal: „Vedd le a csizmádat... próbálj énekelni és táncolni”. A csizma még csak menne, de a drámai szerep feladása lehetetlen Pilsudskinak, aki őrségért kiált. Witold di­lemmája az, hogy Lengyelország nem elég erős, s azt, ami van, a régi módon már nem lehet megvédeni: Pusztulásra vagyunk ítélve! Az egyetlen, ami megmenthet, Ha kiszökünk saját magunkból Ez persze nem valós megoldás Hitler fenyegetése ellen, és a drámai szer­kezet szempontjából is gyönge: Gombrowicz alighanem tisztában volt ezzel, ezért is maradt a Történelem töredékében. A cipőből/csizmából való kilépés, más szóval a mezítlábasodás megint csak az általános emberire utal - azt jelzi, hogy válságos helyzetekben nem szabad ragaszkodnunk a bevett for­mákhoz, bizonyos értelemben „ki kell lépnünk önmagunkból”, ha megoldást akarunk találni. Politikai tanulsága a Történelem című drámakísérletnek 890

Next

/
Thumbnails
Contents