Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája

leírtak tudományos alátámasztottságú tényként jelentkeznek. Kaffka írása korai elődje is lehetne a feminista irodalomkritikának, amely nyíltan felvállalja politikai elkötelezettségét. S hogy az irodalmi kritikák és az egyéb jellegű esszéi között mennyi átfedés található, bizonyítja az is, hogy ebben az írásában Kaffka egyenesen a nó'alapú társadalom másfajta implikációkat hordozó berendezkedését veti fel: „Ha egyszer asszonyvilágrend, asszonyuralom, asszonyművészet írna eló' szépségideáit, egészen mást jelentene ez a szó, melynek tudat alatti értelme, hiszem, sokkal inkább »szerelemre valóság« - mint az önfenntartásban és a klíma elleni küzdelemben nagyobb ellenállóképesség [...] Hátha igaz, amit Ellen Key mond, hogy a nő a szerelemben »előbbre van« egy ezredévvel (hisz ez volt a fő foglalkozása), és egy jövőbeli, átszel- lemültebb, magasabb rendű szépségtípust vállal.” Nem találtam Ellen Key- nél hasonló jellegű kijelentést, s bár Magyarországon feminista apostolnak tartották, feminizmusa csupán konkrét szociális reformok tervezetére irányult, és pragmatikusabb megoldási javaslatokat tett a nők helyzetének javítására.

Kaffka irodalomkritikai tevékenysége, szépirodalmi írásai, és egyéb esszéi közötti összefüggést mutatja az is, hogy Kóbor Noémi könyve, amely a háborús napokat tematizálja újra felbukkan a New Woman-típusa, ezúttal íróként, szembeállítva a ’léha’íróval.20 Kaffka fiatalkori novellisztikájában ez a nőtípus bukik el, az újat, a mást akaró, aki cselekedni óhajtó, de a társadalmi determináció következtében eleve bukásra van ítélve. Az asszony ügye már említett írásában pedig társadalmilag és magánéletileg egyaránt sikeres emberként mutatja be. Kaffka kiábrándulása a háború végén ugyanez a nőtípus ápolónőként jelenik meg (X harctéri ápolónőről), akinek a munkája csupán a korábban önkéntes alapon vállalt feladat. Kóbor Noémiről írja azt is, hogy kizárólag csak az asszonyt látja, ha összevetjük Kóbor más írásaival, határozottan tagadható ez, legalábbis tematikai szinten. A konzervatív irodalomtörténetírás például kifejezetten történelmi tárgyú írásaiért preferálta. Szinte minden irodalomkritikájában a nők aktivitását akarta igazolni, így járt el Szederkényi Anna esetében21 („Nőorvosok, tanárok, tudósok, írónők, üzletasszonyok tán többen is és könnyebben lehetnek boldog családanyák is e mai, nehéz világban, mint a buzgón gardírozott, de fölfegyverzett házilányok.”) Lehet, hogy az írónő személyes életét ez igazolni látszott, de a tárgyául választott Lángok-tüzek narratívája egyáltalán nem támasztja alá. Ehhez a csoporthoz sorolható még Várnai Zseniről szóló kritikája,22 itt némi joggal, hiszen a proletárirodalom egyik legelső költőnóje (a Tanácsköztársaság alatt falakra írták verseit), valóban agitatív hangot üt meg. De ami valóban hiányzik ezekből a kritikákból, hogy a prekoncepció háttérbe szorítja az művekről alkotott egyéni megjegyzéseket és poétikai jellegű meglátásokat.

Talán leginkább ismeretes az olvasóközönség előtt két írónő, Lesznai Anna és Erdős Reneé, akikhez változó kapcsolat fűzte. Ismeretes, hogy több kortársa között Kaffka Állomások című írásában Lesznait, egykori barátnőjét sem kímélte. 1909-ben a Hazajáró versekről23 írt kritikájában figyelmes meglátásai (epikus bőség, szabályos ritmus, grammatikai szórend) mellett egyszerre minősíti „derült, házias költészetnek”, és Jussát akaró vággyal” való költészetnek. Természetesen minden interpretáció félreértés, de hogy egyetlen bírálat terében ilyen egymással ellenkező kijelentések jelentkeznek, talán

886