Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Lőrinczy Huba: Bágyadt búcsúzó

múltak ékelődnek, s ezek leírása hozza létre a „krimi” szövegének a zömét. Elébb a professzor álmodja végig - álomhoz képest teljesen rendezetten, logikusan, a kronológia elvéhez alkalmazkodva - a Schneider família históriáját és saját, a régi családnevet Snyderre cserélő' élettörténetét, majd - hathatós narrátori segédlettel - Gloria tekinti át önnön múltját, sok kihagyással, szaggatottan, ide-oda csapongva az időben. A „válságóra” kezdetén erednek mindketten az eltűnt idő nyomába, hogy kiben előbb, kiben utóbb fejeződjék be a múltidézés. Ekként születik meg a Szívszerelem kétosztatú, szimmetrikus kompozíciója, amelyet kódaként zár le a bíró és a felügyelő párbeszéde. S jegyezzük meg: a közbülső két, nagy fejezetben szinte zavartalan a narrátor szólamának „egyeduralma”, az első és az utolsó rész viszont más megoldáshoz folyamodik. Előbbi a történetmondói közlések és a dialógusok váltakozásából épül, utóbbi meg teljességgel mellőzi az elbeszélőt, s kizárólag párbeszédet tartalmaz. Jegyezzük meg azt is: a szövegben olykor-olykor belső monológ-töredékek is feltünedeznek; záró- és idézőjel, egyes szám első személyű igealak egyaránt utalhat reájuk. Különösebb funkciójuk nincsen, ámde élénkítik, „figuraközeibe” viszik a szöveget, s főként azon szakaszokban üdvös ez, amelyekben túlteng a narrátori beszéd.

A „krimi” - hangozzék bármi meglepően családtörténeti, önéletrajzi s személyes vonatkozású elemekkel gazdagon átszőtt alkotás, hasztalan igyekszik palástolni e tényt a szerző. A szász-morva eredetű Grosschmid família históriáját és eszmevilágát - zsugorítva-átalakítva - „örökli” a délnémet-dél- olasz (szicíliai) vérségű Schneider család, Kassa és a kassai polgárság Génuá- ba „költözik át” (202-204.), s ha Márai kapcsolatban állott Benedetto Crocé- val, sokra becsülte Santayanát, s első emigrációja idején egy párizsi művész- kávéházban gyakran látta Unamunót, Snyder professzor filozófiát tanító apja levelez is velük (204., 206., 211.). A második világháborút követő esztendők Itáliájának nagy szegénységét s a belőle támadó kivándorlási lázat a Szívszerelem írója a maga nápolyi éveiben tapasztalta meg (205-207.), miként az amerikai létforma és New York, a megalopolisz sokkal inkább taszító, mintsem vonzó bemutatása (207-212. stb.), nemkülönben az ambivalenciával teli honvágy megelevenítése (221-222.) is személyes élményekből táplálkozik. Az óceán partján, Mexikó szomszédságában fekvő dél-kaliforniai város képei (192., 198., 201., 248., 256-259., 286.) csakis San Diegót idézhetik, több, rövi- debb-hosszabb szövegrészlet, axiomatikus kijelentés pedig már a diáriumok- ból ismerősünk. Csupán egyetlen példával élvén: egy 1959-es naplójegyzet azt állítja, hogy az amerikaiak elhárítják a kultúra folytonosságának gondolatát: „Nem szeretnek élményszerűen közel kerülni az idegenhez, a színeshez és a szokatlanhoz. Egy műveltség add-tovább könyökütése elől mindig kitérnek...”28 E vélekedés ekként tér vissza a regényben: „Az egyetemen hiányzott a könyökütés, aminek híján tanár és növendék nem találkoznak bizalmas cinkosságban, és a tanítás, tanulás inkább műszak, mint élmény” (208.). S még egy adalék a személyes érdekeltséghez: szokása volt Márainak, hogy magával egykorú hősökbe vetítse tulajdon dilemmáit, létproblémáit - így cselekedett Garren Péter, Casanova, Ulysses, Julius Caesar (és mások) esetében is. Snyderről írván, nem tehette ezt, ámde feltűnik, hogy a professzor épp feleannyi idős, mint a róla regényt fogalmazó szerző: negyvenkét éves (221.)... Persze, mint csaknem mindig, Márai ezúttal is igen hanyagul, ellentmondá877