Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika

dókat és törököket nem volt hajlandó befogadni, a szabadságot és szolidaritást hirdető' Nyugat a segítség helyett lezárta kapuját. Vagy eszünkbe juthatnak a keleti vendégmunkások nyugaton nagy feszültséget jelentő tömegei is. Ez a referencia viszont felfüggesztődik a valóságos oksági kapcsolatok megfordításával; vagyis olyan szöveg(részlet) jön létre, amely már nem bír referenciával, következtetésképpen utáltja saját maga lesz (autoreferencia). A szövegrészlet ugyanakkor önnön működésének módját is reflektálja az önirónia szóban: az irónia trópusa lesz képes a nyelvet elszakítani automatikus (miméziselvű) használatától (valóságvonatkoztatá-sától), létrehozza önmagára vonatkozását, s ezáltal új jelentését is, amely kizárólag az adott költői szövegben érvényes. Az idézett szövegrészlet tehát az irodalmi fikcióalkotás mikéntjét úgy reprezentálja, hogy egyben reflektálja és kifelé közvetíti is. A történelem megfordul egy irodalmi alkotásban, és ironikusan zárójelbe tevődik azzal, hogy ennek az exodusnak a kiváltó okairól ,/iem lehetett pontosan tudni" (37.). Hasonló eljárást folytat a szöveg esetében, a ,pipész diktátor", azaz Ceau§escu halálának leírása - Darvasi novellájában a „való” hangsúlyozottan irodalmivá válik. Időkezelése szintén az empirikus tapasztalatainkkal való gyökeres szakítás mentén működik: az elbeszélő inni kezd, miközben felesége és Melinda Pipo bezárkóznak a házba, de csak hónapok múlva megy be hozzájuk. Több helyszín, névadás és a nyelvhasználat teremti meg a délszláv háború(k) kontextusát a nyilvánvalóan fiktív történeteknek (hiszen az alcím műfajmegjelölése szerint novellákról van szó). „[...] A fikcionális szöveg nagyon sok azonosítható realitásfragmentumot tartalmaz, amelyek a szöveget környező szo- cio-kulturális világ és a szöveget megelőző irodalom szelekciójával kerülnek bele. Ennyiben tehát a fikcionális szövegben egy világosan felismerhető világ tér vissza, mely azonban magán viseli a fikcionáltság jegyét.”22 Vagyis ,zárójelbe van téve”23, ami azt mutatja, hogy „[...] a szövegben ábrázolt realitás nem is olyanként van itt jelen; utalás valamire, ami nem maga, még ha ez a valami rajta keresztül tehető is elképzelhetővé”24. Tehát Darvasi ugyan valóban „mi- metikus világszerűség illúzióját kelti”25, de ez a világszerűsége megfoghatatlan marad, illetve nagyon is irodalmi. Ez a világszerűség immár a szövegben alko- tódik meg, nyelvileg jön létre. Ezért nem értelmezhetjük „valósághű mimézisként”, azaz a referenciális jelentés megőrzéseként.26 S ezt a nyelvileg felépülő új világszerűséget reflektálja is a novella az elbeszélő metaforájában: ,pz én házam olyan, mint a világ” (39.). A ház ez esetben a szöveg metaforája.

A „fikció” fogalma tehát elsősorban folyamat, és nem választható el a nyelvteremtés folyamatától, mivel természetesen „az irodalmi szöveg fikcio- nált világának létrejötte nem képzelhető el másutt, mint a nyelvben”27. Wolfgang Iser szintén a nyelvi jel formálásfolyamataként fogja fel triadikus koncepciójában („reális”-,fikcionális”-,jmaginárius”) azt a „határátlépést”, mely az irodalmi szöveget a tapasztalati, rajta kívüli világtól megkülönbözteti: „[...] a fikcionálásban megismételt realitás jellé válik”28. Darvasinál a fikcióteremtés mind szövegek megidézésével (intertextualitás), mind az elbeszélésmódban, mind pedig a szöveg diszkurzív jelegységei (hang, morféma, szó) szintjén végbemegy. Értelmezésünkben a nyelvben (le)zajló fikcióteremtés útjait vizsgáljuk meg.

709