Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika
b) intertextualitás, mitikus-biblikus utalásrendszer A narráció a szöveg elején, a harmadik mondatban utalást tesz a trójai mondakörre (,Jdelinda Pipot Canakkale városában, nem messze a trójai romoktól vette Ali Batazar" 34.), amely utalás azután a történet szintjén nyer megerő- sítést. Melinda Pipo történetbeli funkciója Helenéhez hasonlatos: bajt hoz, igaz, most nem Trójába, hanem a város romjai melló'l. Trójának már csak romjai állnak, a „baj” tovább áll. Itt egyébként ugyanaz a „megfordításos” (a valóságviszonyokat felcserélő) narrációs logika működik, mint az előző fejezetben idézett részletekben. Trója másfelől a novella időbeli kitágításának eszköze, mint az emberi kul- túrkincs egyik legrégebbi mítoszának színhelye, a kollektív kulturális-történeti emlékezet legmélyének szimbóluma. Innen „indul” a szöveg, illetve a szövegben a lány, aki az álián viseli Mohamed édes lehelletének a fényét" (34.) és ,pkinek egyszer maga Jézus törölgette fényesre" (34.) a bokáját. Melinda Pipo tehát a szöveg metaforája lesz, s attribútumai a szöveg - itt: intertextuális és kulturális összetételének - attribútumai lesznek. Nem véletlen tehát, hogy a novellában megidéződnek a nagy európai mítoszok és vallások. De ugyanígy mitizálódnak a valós események, személyek is. A cipész diktátor, Ceau§escu halála mint mitikus esemény jelenik meg, egyenrangúként a többi csodás-mesés történetelemmel. A mitikus elemek a történelmieket át- és átszőve ugyancsak mitizálják. A történet nemcsak időben tágul ki, hanem térben is: Trójától Kölnig terjed. Sajátos közép-európai kavalkád jön itt létre, ahol a legkülönbözőbb népek, románok, szerbek, albánok, szászok, magyarok, keresztények, mohamedánok keverednek és hagynak mind nyomot egymáson. A szövegben megteremtődő világszerűség tehát térbeli és temporális jegyekkel éppúgy leírható, mint az emberiség mitikus és történelmi emlékezetének sokrétű aktivizálásával. A bibliai teremtéstörténet szimbolikája szintén szövegszervező erővé válik és meghatározza a novella olvasását. Ali Batazar „ház fölött lebegő” mondata szerint ,/ninden nő a teremtés vesztesége is” (35.). Ez a mondat külön kieme- lődik a szövegből azáltal, hogy egyedüliként idézőjelben áll. „..Arra kellett rájönnöm, hogy kizárólag a veszteség krónikása lehetek.” (38.) - mondja később az elbeszélő, ami egyrészt a nőre, másrészt bővebben a teremtés általi elvesztésre vonatkozik. Ugyanis a teremtés vesztesége a megteremtés bevégzettsé- gével szükségszerűen bekövetkező elvesztésre utal, azaz arra, hogy amint megteremtek, létrehozok valamit, azt, mivel önálló, tőlem független létezővé válik, el is vesztem, már nem lehet az enyém. így parafrazálja Darvasi a teremtéstörténetet is, nőt teremt, ír a férfi mellé, illetve, mint azt később látni fogjuk, újraírja a már meglévőt. De el is veszejti a novella végén azzal, hogy újraéleszti és útjára bocsátja. A mítosz újraírásában meg is sokszorozza azt. Nőalak és a novella tehát ebből az aspektusból is megfelelnek egymásnak, s egymás metaforái lesznek, hiszen a teremtés maga a novella megírására és a szerzőtől való függetlenné válására is utal. A novella szűkebb „színhelye” szintén a teremtéstörténetre utal a kert szimbolikájával. Az elbeszélő-hős és a két nő teljesen lehatárolt térben mozog, a házból és a házuk elől nem mozdulnak ki. S ebből a zárt térből, a „kertből” mintegy kiűzetik a férfi azzal, hogy ki kell vinnie a nőt, akinek otthona bárhol 710
