Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
szerencsésebb körülmények között dolgozhattak, mint a nyolcvanas években meghurcolt - Sziveri János vezette - szerkesztőség?- Nem volt szerencsésebb helyzetünk, azt hiszem; állandóan a politikai gyanakvás légkörében kellett tevékenykednünk. 1971-ben az Új Symposion két számát be is tiltották. Mégis, a kérdésben van némi igazság, mert a mi meghurcoltatásunk következményei másmilyenek voltak. Valahogy differenciáltabb volt a hozzáállás; a politikusok különbséget tettek a ,jó” és a „rossz” symposionisták között. A hatalom azon törte a fejét, hogy elválassza a jókat a megrontóktól, nem azon, hogy megszüntesse a lapot, vagy hogy egy nemzedéket egyszerűen a jégre tegyen. ’83-ban ugye ez történt. Akkor mindenkit pótvizsgára küldtek. Mi nem mentünk kollektiven pótvizsgázni. Nekünk még sikerült átmenteni a Symposiont a következő' nemzedéknek. De a stratégia nem változott alapvetően. A Sziveri által szerkesztett Új Symposion menesztése után is létezett ez a megkülönböztetési stratégia. Sziverit egyszerűen éhhalálra ítélték, ugyanakkor másokat, ugyanabból a szerkesztőségből a legrangosabb hivatalos irodalmi elismerések várták. Ugyanezekben az években nekem majdnem tíz éven keresztül Újvidéken nem jelenhetett meg magyar nyelven könyvem, ezek csak később, a kilencvenes évek elején jelenhettek meg Magyarországon. Inkább arról szólnék, hogy Jugoszláviában a hetvenes évek elején egyre depresszívebbé vált a hangulat; szerintem már akkor kezdték előkészíteni a polgárháborút, egyféle ortodox ideológiai fundamentalizmussal. A következő nemzedékek nem engedhették meg maguknak azt a fényűzést, hogy olyan bájos utópiával rendelkezzenek, mint mi a hatvanas években. Inkább a szakma felé fordultak, kevésbé voltak forrófejűek és lázadók, egészen Sziveriék megjelenéséig. A Symposionban tulajdonképpen már a hatvanas években jelen volt az a szókincs, ami Közép-Európában — a demokratikus ellenzéknek köszönve — csak a nyolcvanas évek második felében kapott jelentősebb hangsúlyt. Ahetve- nes években a politikai nyomás hatására a fiataloknak el kellett távolodniuk ettől a szókincstől. Becsületesen távolodtak el, mert a szakmai kérdések felé fordulva gazdagították a kultúránkat. Ugyanakkor a Sziveri-nemzedékkel megjelentek az „unokák” is, hogy úgy mondjam. Ok már érezték, hogy valami történik ebben a régióban, újra kötődni akartak hozzánk, be akarták hozni a lemaradást. Néhány hónapon keresztül a vajdasági magyar szellemi légkör újra tartotta a lépést a közép-európai demokratikus folyamatokkal. Sajnos nem sikerült, mert leváltották az egész szerkesztőséget; ez tragikus volt az egész jugoszláviai magyar kultúrára nézve. Én azt hiszem, akkor, vagyis 1983- ban megszűnt a Symposion.-Abban az esszében, amit 1994-ben Szavak és következmények címmel jelentetett meg, szavak elveszítéséről, szavak megtalálásáról, szavak újratanulásáról beszélt. 1996-ban hogyan áll a szavakkal?- Nagy probléma ez minden író részére. Valami megszakadt; a szavak nem ugyanazt jelentik, mint mondjuk ’74-ben. A közép-európai rendszerváltás során az irodalom jelentésvilága alapvetően módosult. Most már nincs titkos jelentés, most már nincs az a mágia. Nincs többé a titkos nyelv, ez a nagyon lényeges többértelműség elvesztette esélyét. Néha egy-egy versbe sokkal többet láttunk bele, és így volt ezzel az olvasó is. Ma az már mást jelent. Ma 87
