Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Pusztay János: Mariföldön

déki kutatóhelyekre, elakadnak Moszkvában.) Tehát, 1990 januárjában meg­jött a moszkvai válasz, hogy elvileg rendben van, de a magyar fél állítsa össze a körút pontos menetrendjét. Ravasz megoldás volt. Az igény teljesítése akko­riban határos volt a lehetetlenséggel, hiszen csupa belföldi járat menetrendjét kellett volna megtudni, s ezekről külföldre nem adtak információt, így egyet­len utazási iroda sem tudta vállalni a feladatot. Úgy gondoltam, ezen nem bukhat meg a dolog. Felhívtam hát szaranszki, joskar-olai, izsevszki és szik- tivkari kollégáimat, elmondtam nekik, milyen járatok menetrendjére van szükségem, s negyvennyolc órán belül összeállt az utazás. Ezt januárban a magyar minisztérium kiküldte szovjet partnerének. Azt már tudtuk, hogy még az év első negyedében, azaz legkésőbb március végéig le kell bonyolítani az utat, de még nem volt meg a végleges jóváhagyás. Közben március elején né­hány napra el kellett utaznom Berlinbe, valamilyen magyar kulturális ren­dezvény miatt, majd onnan át Hamburgba, ahol egy doktori védésen voltam bizottsági tag, s tudtam, hogy csak szombaton későn este fogok hazaérni. Már­cius végén meg ott volt az első szabad választás. Hogyan lesz ebből utazás?! Amikor szombaton késő este Hamburgból hazaértem, már várt a távirat, hogy másnap kora reggel legyek a repülőtéren, mehetünk a finnugorokhoz. A vá­lasztásokra éppen visszaérünk. Átcsomagoltam a bőröndöket. Hárman utaztunk, mert Majer Rita is velünk jött, legalábbis félidőig. Útunk első állomása Szaranszk, a Mordvin ASZSZK fővárosa volt. Erről talán majd máskor írok. Szaranszkból visszatértünk Moszkvába, majd a Bi- kovó-i repülőtérről elrepültünk Joskar-Olába. (Az utóbbi években már csak vonattal lehet Joskar-Olába utazni, a korábbi repülőjárat megszűnt.) Amár említett, s akkor még jó minőségű Joskar-Ola szállodában szállásol­tak el bennünket. Vendéglátóink gazdag programot állítottak össze erre a két- három napra. Különös kérésünk nem volt, legfeljebb csak annyi, hogy szeret­nénk egy-két falut is megnézni. Több megbeszélést folytattunk kollégáinkkal, fogadott az egyetem rektora, elvittek bennünket falura is. A falulátogatás keretében eljutottunk a Peledös (Virág) nevű óvodába. A cseremisz név félrevezető, hiszen oroszul folytak a foglalkozások, pedig a falu lakosságának zöme cseremisz volt. Aztán meglátogathattunk egy kolhozt is, ahol a nagyon ambiciózus — természetesen orosz — vezetők hosszan sorolták a kolhoz gazdasági mutatóit, bár próbáltuk rávezetni őket, hogy minket nem ez érdekelne kifejezetten. Az utolsó Joskar-Ola-i estén egy kollégánkhoz, Jurij Anduganovhoz vol­tunk hivatalosak. A családja körében eltöltött, nagyon jó hangulatú estén fi­nomabbnál finomabb ételekkel kápráztattak el bennünket s terhelték meg gyomrunkat. Ital is akadt bőségesen. Ott ettünk először kányafabogyóból ké­szült dzsemet is. Igazi ínyencfalat. Azóta is csak nosztalgiával meg harsány nevetés kíséretében tudunk rá visszagondolni, ahányszor csak találkozunk - Majer Rita, Keresztes Laci meg én. Tudniillik egyszer minden jónak vége sza­kad, nekünk is el kellett búcsúznunk vendéglátóinktól, mert hajnalban repül­nünk kellett Izsevszkbe. Anduganovék a Szombathely lakótelepen laknak, mintegy három kilométerre a szállodánktól. Az út felét a prérin, azaz akkor még beépítetlen területen kellett megtenni. Anduganov erősködött, hogy ren­del nekünk taxit. Megpróbáltuk lebeszélni róla, mondván, ennyi evés-ivás 801

Next

/
Thumbnails
Contents