Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Jean Vernette: Szekták
vallási mozgalmak, vagy igazságtalanul üldözzük őket? Miként szűrhetjük ki közülük a veszélyes szektákat? Először is meg kell állapítanunk, hogy nem beszélhetünk összefoglalóan az új vallási mozgalmakról, annyira sokfélék. Óvakodnunk kell, nehogy az ösz- szes mozgalomra rávetítsük, amit egy bizonyos csoportról megtudtunk (főleg a hibáit). Értsük meg, mit is jelent az új abban a kifejezésben, hogy jlj mozgalmak”! Az eredeti törzsből kinövő új csoportok és társulások képviselte vallási újítás igazából megszokott sajátossága a kereszténység történetének. Ráadásul a kommunikációs eszközök fejlődése nyomán sok vallás messze a kezdeti határain túlra is eljut. így jelenik meg a kereszténység „új” vallásként Japánban, vagy a hinduizmus Európában. Az „új” kifejezés azonban a mozgalom dinamizmusát is jellemzi, mely a fennálló vallás újraélesztését szeretné elérni, ezt meg is hirdeti magáról, olykor egy „új” kinyilatkoztatás nyomán, amely széles utat nyit a reménykedésnek és a jövőbe vetett bizalomnak, mint az iszlámból kinövő Bahá’u’lláh (1817— 1892) esetében. Ez a megvilágosodás nem feltétlenül jelent egyszersmind haladást is. Olykor megesik, hogy a régi hagyomány védekezik az újítással szemben, és visszautasítja. Mint láttuk, így tagadták meg a keresztény egyházak, hogy felvegyék az Egyházak Ökumenikus Tanácsába a Világkereszténység Egységesítésének Szövetségét, hiába hivatkozott Moon tiszteletes arra, hogy 1936 húsvétján magától Jézus Krisztustól kapott kinyilatkozatást. Igazán „újnak” inkább bizonyos mozgalmak, főként a keletről jövők világ- szemlélete látszik: a mindenségtamik például, mely szerint a világ isteni anyagból van, az embertanuk, mely szerint az emberben benne rejlik egy kozmikus szikra, a létfelfogásuk, melyben központi szerepe van a újramegteste- sülésnek, vagy ahogy ciklikusan fogják fel az időt, történelem nélkülinek a vallástörténetet. Ahány csoport, annyi felfogásmód, még ha néhány nagy családba besorolhatjuk is őket. Tartózkodnunk kell tehát az elhamarkodott csoportosításoktól. Az említett mozgalmak közül néhányat manapság „szektának” minősítenek. Minek az alapján? Az új vallási mozgalmak - mind szekták? A nyugati szekták történelmi jelensége a kereszténység fejlődéséhez kötődik. A leválásra, az elkülönülésre, a csoport önmagába zárkózására való hajlam minden vallással együtt jár. Néhány vallás egyébként a szekta szociológiai formájában született meg, példának okáért a kereszténység a kezdet kezdetén a judaizmusból ágazott le, majd hamarosan szembekerült a hivatalos államvallással, a római császár vallásával. Kívülről nézve új keleti vallásnak látszott, lelkes közösségekbe gyűjtötte követőit, akik sziklaszilárdan hitték, hogy küszöbön áll a dolgok fennálló rendszerének vége és Isten Királyságának eljövetele. Figyeljük csak, mit mond Szent Pál Félixnek, a császári kormányzónak: ,Atyáim Istenét szolgálom azon az úton, melyet szektának mondanak” (Apcsel 24, 14). Ez a „szekta” azonban nem viselt magán „szektás jegyeket”. Az új vallási mozgalmak a nyugati országokban újabban (az 1960-as évek óta) megjelent csoportokat és egyesületeket jelentik, és szorosan véve már nem illenek rájuk a protestantizmusból kinőtt és összefoglalóan „szektának” nevezett közösségek általános sajátosságai. ,Egzotikus gyökerek, új kulturális 784
