Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Jean Vernette: Szekták
életstílus, a hagyományos vallásokban tapasztaltnál jóval nagyobb elkötelezettség, karizmatikus irányítás, a fiatalok nagy aránya, az új hívők értelmi- ségiekbó'l és a középrétegekből kerülnek ki, átható jelenlét, nemzetközi elterjedtség, új keletű színrelépés.”2 Az új csoportok megjelenése körül kétségtelenül nem kevés az ellentmondás. Néhány mozgalom olyan módszereket használ, melyek a szellemi szélhámosság kategóriájába tartoznak. Mások megtévesztően vallási köntösbe bújtatják uralomvágyukat és anyagi érdekeiket. Sokan a család börtönéből való kiszabadulásra ösztönöznek, és a szülőkben az elszakadással járó szenvedést a kudarc érzésével súlyosbítják. A társadalom gyorsan kártékonynak minősítette a hatást, melyet nehezen ellenőrizhető, tehát a köznyugalmat veszélyeztető csoportok tesznek ragyogó képességű fiatalokra. Hol húzhatjuk hát meg a határt egészséges közösség és eltévelyedett csoport, szabad akaratból történő megtérés és kikényszerített engedelmesség között? Milyen ismérvek alapján minősíthetünk egy szektát veszélyesnek? Először is alaposan nézzünk a tanúskodók körmére, hogy eléggé elfogulatla- nok-e. A hajdani szektatag tanúskodása azért lehet becses, mert temérdek a tapasztalata. De könnyen át is csúszhat önigazolásba és bosszúba. A pszichológus, a pszichiáter és a szociológus véleménye azért nélkülözhetetlen, mert ők objektív támpontokkal szolgálnak, feltéve, hogy nem üresítik ki módszeresen és a priori a megtért tag cselekedeteinek és a csoport tevékenységének - bármennyire lehangolónak látszanak is a szóban forgó tevékenységek - vallási dimenzióit. Az újságíró véleménye is igen hasznos lehet, ha utánajár és feltárja, mi rejlik a tiszteletreméltó külső alatt. Am a tömegkommunikáció gyakran nem megbízható, mert hajlamos csak azzal foglalkozni, ami sikamlós és szenzációs, hogy kielégítse az olvasók „elvárásait”. Kitűzve immár a módszertani korlátokat, öt ismérv alapján állapíthatjuk meg, hogy egy szokatlan vagy ismeretlen csoport veszélyes-e. Mégpedig az alábbiak szerint: • kinek a kezében van a hatalom? • a vezető zsarnokoskodik, vagy tekintettel van a többiekre? • belső szerkezet: hol a szabadság határa? mik a szervezet, a közösségi, a házas és a családi élet szabályai? • pénzügyek', honnan származnak bevételek? mire fordítják őket? ki ellenőrzi? • a tagok élete, hogyan toborozzák őket? milyen a szociális védőháló? milyen kenyérkereső foglalkozásokat folytathatnak? Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Ha a csoportban szabadon járhatnak- kelhetnek az emberek, kedvezőbb a csoport megítélése. Ha a csoporton kívül lehetetlen a tagokkal találkozni, jóval kedvezőtlenebb. Manapság sokkal nehezebb megítélni, mennyire veszélyes egy-egy szekta, mint régebben. Az 1970-es évek elején elég volt megfigyelni az alkalmazott technikákat, hogy veszélyesnek minősíthessünk egy-egy mozgalmat: erőszakos toborzás az utcán, árusítással vagy koldulással egybekötve, szívós indokt- rináció, saját zsargon, az anyagi javak kevés kézben való felhalmozódása. De a guyanai kollektív öngyilkosság keltette egyöntetű rosszallás nyomán az újra magukra találó csoportok kevésbé feltűnő módszereket keresnek, igyekeznek 785
