Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Jean Vernette: Szekták
kell hánynunk a szabadság eszméjére.” (Roger Ikor: Je porté plainte [Panaszt emelek]. Paris, Albin Michel, 1981, 106-111. o.). 3) „Ezzel a rendszerrel, ezekkel a szertartásokkal egy nehezen áttörhető érzelmi falat vontunk magunk köré, melyről tudomásunk sem volt, és ez a fal fölöslegessé tette a kolostori intézményekre jellemző valóságos falakat. (...) A nyilvánvalóan azonos kaptafára felhúzott közösségek más-más eredményre vezetnek. A különbséget szerintem az áthatás, az interferencia okozza, az emberek »deliriuma« az üdvözültek közösségében. Eleinte nehéz észrevenni, ám apránként kialakul ez a delirium, s maga is olyan rendszerré válik, amely hozzáadódik a többihez, hogy mozgósítsa a »társaságot«, visszaállítsa az egyhangúságot, és megakadályozza, hogy bárki is eltávolodjon a csoporttól. A módszer: lelkigyakorlatokon vagy tanfolyamokon szenvedélyes szóözönnel a szó szoros értelmében halálra fárasztani a »testvéreket«; a témák sebesen váltakoznak, de mind egy szálig valamilyen elérendő célra, szertartásra, okvetlenül elsajátítandó viselkedésmódra vonatkoznak. (...) Az egyik téma újra meg újra visszatért: családunk belső és külső ellenségei. Nagy összevisszaságban szerepeltek köztük tábori lelkészek, püspökök, az állam, a katonaság, politikusok, (érthető módon) a szülők meg a kilépett tagok - valamennyiüket többé-kevésbé azzal vádolták, hogy összeesküdtek az alapító ellen.” (Olivier Braconnier: Radiographie d’une secte au-dessus de tout soupqon (Le Groupe de Saint-Erme) [Röntgenfelvétel egy minden gyanú felett álló szektáról. A Saint-Erme csoport]. Paris, Cerf) Egészséges megelőzés vagy igazságtalan intolerancia? Ha az utóbbi időben feltűnt szektákat nézzük, a marginális csoportok taglétszáma elenyésző. Franciaországban legföljebb 2000 szcientológus, 150 moonista és nagyjából ugyanennyi Krisna-hívő meg Bhagván-szannjászin lehet. Am ez a kisebbség igen aktív - sőt „aktivista”, vélik a nemzetközi terrorizmus által fenyegetett polgárok -, és talán ugyanolyan félelmetes, mint egy hagyományos hadsereg, amely a határ túloldalán állig fegyverben válj a bevetését. Ráadásul ők a határainkon helül vannak, sőt a fiatalokat veszik célba, és sokukat sikerül is elcsábítaniuk és megrontaniuk. A megkülönböztetés nélkül a veszélyes szektákkal azonosított új mozgalmak hasonló visszautasításban részesülnek, mint amikor a szervezet kiveti magából az idegen testet. Vannak, akik ebben a másság elutasításának rasz- szista reflexét vélik felfedezni. Mások arra hivatkoznak, hogy a társadalomnak szüksége van bűnbakokra, akiket felelősségre vonhatnak a zavaros kor minden bajáért: hajdan a boszorkányok, a zsidók, a cionista és szabadkőműves „összeesküvés” voltak a bűnbakok, a mai „válság” idején pedig a bevándorlók és a szekták. Nem könnyű higgadtan, áhítatos mennybe menesztés vagy beteges dra- matizálás nélkül szólni a szektákról, kivált amikor azt kell megállapítanunk, melyik csoport veszélyes, melyiktől kell óvakodnia a közösségnek. Gondosan, naivitás nélkül tanulmányoznunk kell a tényeket, hiszen némelyik mozgalom csakugyan szektás és veszélyezteti a polgárok szabadságát, ám egyszersmind szenvedélyek nélkül, nehogy éppen indulataink akadályozzanak meg bennünket a tárgyilagos véleménymondásban. Csakugyan veszéllyel járnak-e az új 783
