Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Tatár Sándor: E bura fakó!; A kalaptartó segítsen meg; Elő-epitáfium, két részben, verebekkel (versek)
TATÁR SÁNDOR E bura fakó! V. Sz.-nak Útjának végére érve elfogyik az ember érve: beleveszni hogy nem kéne ’közös nem-lét tengerébe... Fog lazul és izom ernyed; nem forral s hajt végre tervet. A vágyak is immár terhek, kudarccal és gúnnyal vernek. Álmunkat nők somolyogják- fullánk, seb több vajon kell még?! (kimarjult, oiv mosolyország!) Rágcsál az idő vasfoga; vers fakul, széthullnak kelmék- de mi, Szabolcsom, nem soha*! Masztodon-testvér, úgy látom, beér’ lassan kitartásunk gyümölcse - ezen a tájon mit is kereshetnénk még mi? Pislákoltunk, majd elvástunk - formánk, hangunk (.../ csendünk!) régi. Fricskák záporoznak egyre; ellenük mire a fegyver?! Vigyorgunk az új seregre ...„Majd megtudják ők is egyszer!” Kora haladtán ki borong, oktondi az, mint a vakond; hogy nem vár már semmi’ porond, arra magunk vagyunk a tromf! * -ha-ha... 778
