Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések

amiről szerintem egy elég szép verset írtam. Valaki bizonyára följelentette, sejtem is, hogy kicsoda.

Úgy emlékszem, ’69-ben küldtem ki először olyan verseket, amelyek meg is jelentek, ezek közül kettőért, a Martinovics címűért és a Szigeti József ellen - még ’57-ben a börtönben - írt szatírámért rendőri figyelmeztetést is kaptam. Az ilyen jellegű irodalmi díjazást mindig sokra becsültem egész életemben. Attól kezdve egészen a nyolcvanas évek közepéig, vagyis addig, amíg nálunk a szamizdat-irodalom ki nem bontakozott, időről időre megjelentem az Új Symposionban. De nemcsak azt szeretném kihangsúlyozni, milyen jó volt, hogy ott néha levehettem a szájkosarat, hanem azt is, hogy az Új Symposion- ból magyar nyelven folyamatosan olyan szellemi eseményekről, áramlatokról, vitákról értesülhettem, amelyekről a magyar sajtóból nem. Ennélfogva nagyon nagyra tartottam az Új Symposiont, a legjobb magyar lapnak, egészen a Kis János szerkesztette Beszélő megjelenéséig.

Különösen emlékezetes volt számomra a Lukács Györggyel való beszélgetés-sorozatom* megjelenése. Amikor Lukács már nagyon beteg volt, írni már nem tudott, de beszélni még igen, akkor Vezér Erzsébet és az én kérésemre elmondta nekünk az életét. Ez mai szempontból egy megrögzött kommunista vallomás; de akkor rengeteg tabut sértett: pártvezetők tabuit, párttörténet tabuit. Amikor kész lettem, évekig pihentettem, mert Lukács személye túl drága volt nekem, és a halála után nem tudtam bíbelődni a szerkesztéssel. Később a hangfelvétel szövegéből megírtam azt a könyvet, ami aztán több nyelven is megjelent. 1977-ben felajánlottam a Magvetőnek, s attól kezdve évről évre majdnem kötöttek rá szerződést, Aczél György is többször tárgyalt velem erről a témáról. Aztán amikor elfogyott a türelmem, kiadattam a német Suhrkamp- nál. Amikor újra ígéretet kaptam a magyarországi megjelenésre - de csak akkor, ha húzok belőle -, inkább odaadtam az Új Symposion szerkesztőinek. Öt folytatásban le is közölték, az Előszóval együtt, ami tisztelettudóan, mégis kritikusan bánik Lukáccsal, valamint a kommunizmus állapotával és ideológiájával szemben is. Ez akkora botrányt keltett, hogy a harmadik vagy negyedik folytatást meg akarta akadályozni a pártközpont; hajói tudom, Pándi Pál utazott Belgrádba, hogy a magyar követség kultúrfunkcionáriusaival beszéljen. Próbálták megfélemlíteni az Új Symposion szerkesztőségét, és ha jól emlékszem, egy fejtegetést kiimádkoztak a kéziratból. Ennek ellenére nagy öröm volt, hogy megjelent, és annyiban befolyásolta a pályámat, hogy Jová- novics Miklós, az Élet és Irodalom akkori főszerkesztője - akinek addig rendszeresen dolgoztam - azt mondta, hogy aki ennyire nem képes arra az önkorlátozásra, amit azért vállaltunk, hogy ne történjen valami sokkal rosszabb, azzal szemben nem lehet fenntartani a munkatársi vagy szolidaritási viszonyt. Nagyjából valami ilyesmit mondott; meg is értem, és meg kell mondanom, egyáltalán nem vettem rossz néven tőle, mert ő addig valóban közölt tőlem teljesen szokatlan dolgokat, csak ez a közlemény az ő lehetőségeit is teljesen kimerítette.

— A jugoszláviai magyar irodalom politikai korlátáira mekkora rálátás volt Magyarországról ?

*1981-82-ben Életrajz - magnószalagon címmel a következő' számokban volt olvasható: 195/196., 197., 198/ 199., 200., 203. Cenzúrázásra a 203. szám került.

/

82