Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Alföldy Jenő: Gyöngyszem egy fontos könyvsorozatban
ALFÖLDY JENŐ Gyöngyszem egy fontos könyvsorozatban GÖRÖMBEI ANDRÁS: CSOÓRI SÁNDOR A könyvkiadás új korszakának egyik nagy vesztesége, hogy jól bevált írói pályaképek sorozatai haltak el. Például a Szépirodalmi Arcok és vallomások címen forgalmazott portrékötetei vagy az Akadémiai Kiadó Kortársaink sorozatának kismonográfiái. Van valami megszégyenítő (és talán figyelmeztető is) abban, hogy az irodalom oktatásában és az értékek tudatosításában egyaránt oly létfontosságú kiadványtípust egy határainkon kívül működő könyvkiadó, a pozsonyi Kalligram pótolja napjainkban. A néhány éve megkezdett sorozat köteteinek száma jelenleg harminc felé jár. Szívszorongva figyelem, hogy nem fog-e tönkremenni ez a misszióértékű vállalkozás a jól ismert anyagi okokból. Az új kötet: Görömbei András pályaképe Csoóri Sándorról. Megjelenése kiemelkedő eseménynek tetszik a sorozatban kissé szeszélyesen alakuló írói névsorra tekintve. Olyan életmű képe bontakozik ki az olvasó előtt két és félszáz oldalon, amelynek újdonságait - verset, esszét, publicisztikát - ma is izgalommal várja az olvasó. Ha egy külföldi megkérdezne, hogy ma ki a költő a magyar nyelvterületen, azt válaszolnám: Csoóri Sándor. Görömbei megbízható kalauz: a munka tárgya iránti lelkesedésében is tárgyilagos esztéta, és a Csoóri által képviselt ügyek - szabadság, szépség, igazság - elkötelezettje. Irópárti kritikus, aki megértette Illyés Gyula szavát, hogy a kritikus inkább legyen írópárti, mint közönségpárti, ha tovább akar látni koránál. Ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom, hogy mit adott nekem Görömbei könyve, ez a következőképpen hangzik: világos képet kaptam arról a folyamatról, hogy erre hivatott kortársunk miképpen lett a nemzet első számú hangadója irodalmunkban. Ez a folyamat egyszerre szemlélteti Csoóri költészetének esztétikai növekedését és a közírói, politikai cselekvés állomásait. A költő lelkében, eszméletében lejátszódó dráma elválaszthatatlan a közéleti ember küzdelmeitől. Fiatalon fölmérte a szellemi tettek terepét. Legfőbb sajátsága az örökös elégedetlenség önmagával és a világgal szemben. Kötetről kötetre, versről versre szembenézett azzal, hogy a legszebb szónak meg kell teremtenie az erkölcsi fedezetét. Mások is akadtak, akiknek őszinteségét egy pillanatra sem lehetett kétségbe vonni, de szavaikat sokszor nem hitelesítette 730
