Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Hoffmann Béla: A filozófus Dante

ben, vagyis például Ulyxes és Dante sorsában a tragédia és komédia kategóriáinak mindmáig fennálló ellenpontozottságát a középkori kultúrából vezeti le.

A IV. fejezet záró része az epopeiától a regényig címet viseli. Kelemen keresztmetszetét nyújtja itt a legkülönfélébb, figyelemreméltó észrevételeknek, hangsúlyozván, hogy már Schelling is érezte a meghatározás nehézségét, mondván, Dante Komédiája műfajilag egyedi példány, önmagában külön műfaj. Croce ugyan regényszerűnek tartja ezt a műfajt, s ebben nem is téved, ám nála ez a struktúrát mint nem esztétikait jelöli, hiszen szerinte a poézis és a műfaj egymásból nem következő' fogalmak. Elbeszélő műként említi Borges, s Lukácsé ehhez áll közel, aki a műfajt történetfilozófia háttér segítségével világítja meg, átmenetiként határozva meg a Színjáték műfaját, mondván, hogy az már nem eposz, de még nem regény. De ez nem kevert műfajt jelöl Lukácsnál, s persze Freccerónál sem, aki az idő kategóriáját is felhasználja a műfajkérdéshez: amíg az eposz ideje körkörös, addig a regényé lineáris. A példa erre a Pokol XXVI. éneke, s ami benne a leginkább regényszerű, azt Ulyxes története és figurája hordozza. Nem kétséges, hogy ez az értelmezés nincs híján bizonyító erejű gondolatoknak, bár ha a horizontalitásban lehetséges az eposz regényszerűségének megpillantása, abban a tekintetben a figura mégis inkább eposzinak tetszik, hogy az idő nem fog rajta. O „nem horizontális”: ugyanaz mindig, aki volt. Inkább Dante szereplő alakja tetszik annak — s erre egy helyütt maga a szerző is utal -, akin az idő változásokat idéz elő: ő az, aki lesz, mint majd a fejlődési regények hőse. A zártság és nyitottság - utal Poszler Györgyre egyetértőén Kelemen - nem működik műfaji kritériumként. Ahogy a történetfilozófiai megközelítés sem, mert nem a szó műfaj által megszabott jellegére, vagyis a poétikára épít. Még akkor is, ha Lukács meghatározását az adott esetben Kelemen János - s ebben igaza is van - kétségtelenül korszakalkotó jelentőségűnek nevezi.

Kelemen János munkája hiánypótló, s nem csak a hazai dantisztikában lehetne az. Ahogy a Szentlélek poétája című könyve is az volt, amely poétikai aspektusból tárgyalta a Színjáték újra és újra felvetődő kérdéseit. De Kelemen maga is tesz fel új kérdéseket, s válasz nélkül sem hagyja olvasóját. E két könyve, az általa szerkesztett nagysikerű Helikon (2001/2-3) számmal együtt egy közelgő hazai Dante-reneszánsz ígéretével kecsegtet. S Dante olvasóinak ismét növekvő számával.

Nagy örömmel ajánlom a filozófia és az irodalom kedvelői, az egyetemi hallgatók, de minden igényes és érdeklődő olvasó megtisztelő figyelmébe is Kelemen János kitűnő munkáját.

(Kelemen János: A filozófus Dante [Művészet- és nyelvelméleti expedíciók], Atlantisz, 2002. 208 l.)

729