Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika

eszi meg Melinda Rozáliát.) Mindebből az következik, hogy a történet meg- képződését nem elsősorban a narráció, hanem a nyelvi metaforika irányítja.

A szöveg tehát értelem- és jelentésteremtő folyamatként mutatkozik meg. Ez a nyelvi jel poétikai használata szempontjából annyit jelent, hogy miként a szöveg elválasztja a szót valóságreferenciájától, úgy új referenciát is teremt neki a mű kontextusában. Az irodalmi műben megszűnik a szó hangteste és jelentése közti konvencionális kapcsolat, a jel két eleme közt más, már poéti- kailag motivált jelentés jön létre. Ez többféleképpen mehet végbe: a hangzás- metaforizáción keresztül (lásd RozálAA MFlAndA ALI Batazar), a belső forma33 felélesztésével (Fugger ’menekült’, szerezni ’írni’), az összetett szavak jelentésének megújításával (lásd gyepmester), de történhet szintagmatikus úton, az egymásmellettiség révén (Ali Batazar ,udvar olt Blága Dzseniferr ringó derekának. Rozália Fugger-Schmidt köpött mérget a szemébe.”), vagy szintaktikai, illetve retorikai szerkezetekben (Rozália Fugger-Schmidt úgy hajolt a lány arcához, mint a tükörhöz.”) Ez az új jelentés mindig a szövegben jön létre, ott és akkor keletkezik, ilyen jelentés a szöveg előtt és azon kívül nem létezik. Az értelmező pedig az interpretáció során e jelentésképzés útját járja be, vagyis maga is újraalkotja a szó jelentését. Ezáltal, a szó dialogikus diszpozíciója révén „vonódik be” ő is a szöveg-, illetve a történetalkotás tevékenységébe és folyamatába. Darvasi novellája ezt úgy reflektálja, hogy tematizálja, azaz a történet részévé teszi.

A novella végén a narrátor és Ali Batazar a leány testének boncolásába kezdenek: ,pkkor aztán az én makói jóbarátom megnyitotta a testet, s kedvtelve nézelődött a szövetek, húsok, szervek és véredények hibátlan rendszerében. Bonyolult, mi, kérdezte hátrapillantva" (39.). A megírt, újraírt, szerzett nő a novella maga, a test a szöveg metaforája, a boncolás pedig a szöveg analizálása és próbálkozás a róla való beszéddel. A szövegbeli boncoló megáll annak megállapításánál, hogy „bonyolult” ez a ,hibátlan rendszer”, ez a test, azaz a szöveg (és ez a hibátlannak nevezés bátoríthat fel minket arra, hogy a szövegen belül semmit se vegyünk véletlennek), azután viszont olvas belőle, érti őt. A test összevarrása és a felélesztés az írás befejezésének, lezárásának és „életrekel- tésének” szimbolikus tette. Majd a hazavitel mint útrabocsátás a közlést, a szöveg helyére, azaz az olvasó elé kerülését szimbolizálja. A novella tehát önmagában rendszerként, lezártként határozza meg a szöveget. A szöveg akkor válik nyitottá, ,/iyílt rendszerré”, mikor befogadásra kerül. Vagyis a befogadásban, az olvasás és megértés során mintegy továbbíródik. Ez az értés lesz a szöveggel való párbeszéd megvalósulásának záloga.

3. Szerzői önreflexiók

Az, hogy a novella a lány feltűnésével kezdődik, s a lány boncolásával illetve életrekeltésével zárul, világosan megmutatja, hogy a lány - a történet egyik hőse, szereplője - és a szöveg egymás metaforáiként „működnek”. Ez nyilvánvaló jele a Darvasi-szöveg önreflexív természetének. Az írói önreflexiók sora a szöveg egy újabb jelentésrétegét alkotja. Ezek az autopoetikus megállapí716