Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
ságmelléklet* is szorosan kötődik a magyar tanszékhez, hiszen szerkesztőinek és munkatársainak jelentős része a tanszék tanulója volt. De elválaszthatatlan tőle az is, hogy az akkori tanszékvezető, Sinkó Ervin — a gondolkodásmódjával és az általa bemutatott névsorral - távlatokat nyitott előttünk, olvasmányokat adott a kezünkbe, és lehetővé tette, hogy viszonylag szabadon gondolkodjunk el olyan témákról, könyvekről, írókról, amelyek a szokásos egyetemi tanrendekben nem szerepeltek. Valójában azzal indult a Symposion melléklet, hogy Belgrádból Koncz István és Fehér Kálmán, a tanszékről pedig Tolnai Ottó, Domonkos István és jómagam elvállaltuk, hogy szerkesztünk egy irodalmi-kulturális mellékletet az Ifjúság című újságban. Ez kéthetente jelent meg... aztán történt, ami történt. Elég zajos volt már az indulás is. Egyszerűen másképpen beszéltünk, mint ahogyan itt szokás volt. Hogy másképpen beszéltünk, az abból következett, hogy mást olvastunk, és a másféle olvasmányaink alapján egy másik szótárt állítottunk össze magunknak, aminek alapján irodalmi és nemcsak irodalmi kérdésekről szólhattunk. Úgy néztek ki ezek a hatvanas évek, hogy Belgrádba jártunk színházba, Ljubljanába grafikai biennálékra, és nagyon jó zágrábi kapcsolataink voltak egy hasonlójellegű zágrábi irodalmi folyóirattal, a Razloggal. Sinkó Ervin Zágrábban élt és Újvidéken tanított, így az ő segítségével éppoly otthonosan tudtunk Zágrábban is mozogni, akárcsak Belgrádban, Ljubljanában, Szarajevóban vagy máshol. Tehát körülnéztünk az országban, és így nyíltak számunkra nézőpontok Európára is. Persze ahogyan az már történni szokott, a mi szótárunknak a szavai nem keltettek feltétlenül pozitív visszhangot a környezetünkben; vagyis egy másik szótár válaszolt rá, de hát ez az irodalmi életben mindig is így alakult.- Amikor az Új Symposion Magyarországon is hozzáférhetővé vált a hatvanas évek második felében, akkor az arculatával, a nyelvezetével és a téma- választásaival egyaránt avantgárdként hatott. Kevésbé voltak ismeretesek az Önök hagyományai. Sinkót említette az imént. Az övén kívül beszélhetünk-e még hatásokról, örökségről?- Némi nosztalgiázó öniróniával mondhatom, hogy különösképp a melléklet első évében, de a folyóirat első évfolyamaiban is, mindannyian mindenestül modernek voltunk. Valóban az avantgárd felé orientálódtunk, többek között a magyar irodalmi avantgárd felé is, ami félig-meddig tiltott gyümölcse volt a korábbi évek magyar irodalmának. A hagyomány kérdése csak valamivel később merült fel. Akkor, amikor már nemcsak a közvetlen környezetünkben igyekeztünk tájékozódni, hanem próbáltunk hátrafelé is nézni: kideríteni, hogy melyek azok a gyökerek, amelyekhez valamilyen formában kötődhetünk. Megtaláltuk természetesen ezt a hagyományt, például abban, ahogyan Miroslav Krlezát olvastuk, abban, ahogyan Németh Lászlót olvastuk, abban, ahogyan a fiatal Lukács Györgyöt olvastuk, abban, ahogyan megkíséreltünk a századelő drámairodalmában tájékozódni. Talán az volt a sajátossága e ha*A Symposion melléklet 1961 és 1964 között az 1965 januárjában induló Új Symposion folyóirat elődjeként Tolnai Ottó (1961-1963) és Bosnyák István (1963-1964) szerkesztésében jelent meg az Ifjúság című hetilapban, kezdetben kettő, majd hat lap terjedelemben. Munkatársai - Bányai János. Bosnyák István, Brasnyó István, Domonkos István, Fehér Kálmán, Gerold László, Gion Nándor, Ladik Katalin, Tolnai Ottó, Utasi Csaba, Végei László estébé - képezték az úgynevezett első Symposion-nemzedéket; a melléklet írásaiból készült a Kontrapunkt című antológia (Symposion könyvek 3). 75
