Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya
Proserpina, Pasziphaé: mitológia és etimológia A levelezésből kiderül, hogy az összehasonlító mitológiai olvasmányaiban elmerülő regényíró maga is kedvet kap a különböző kultúrkörökhöz tartozó, egymáshoz csak laza szálakkal kapcsolódó mítoszok közti analógiák feltárásához: az egzotikus isten- és helynevektől burjánzó történetek párhuzamos elemeit egy különös, áthallásokkal teli elbeszélésbe fűzi. Barátja, Frédéric Baudry segítségével azt tudakolja az ókori vallástörténetben igen járatos Alfred Mau- rytól, hogy a karhágói mitológia összefüggésbe hozható-e Minósz és Pasziphaé történetével43. Flaubert szándéka persze távolról sem az volt, hogy regénykeretbe foglalja a bika iránt szerelemre gyúló Pasziphaé bestiális szenvedélyének történetét. A hősnő neve nem szerepel sem a szerkezeti vázlatokban, sem a regény végső változatában. Alfred Maury könyvében azonban felfedezhetjük azt a szálat, amelynek segítségével Flaubert a jól ismert görög mítoszt a kart- hágói mitológia szövetébe rejti. A regényíró figyelmét nem kerülte el az a pár soros szakasz, mely Pasziphaét, Héliosz leányát mint Holdistennőt mutatja be44. A bolygóval való kapcsolata révén Pasziphaé a tehén formájában is ábrázolt Holdistennők rangos családjába lép, akárcsak Asztarté, Tanít vagy Izisz, akinek párja (Bál, Moloch, Ozirisz) gyakran bika képében jelenik meg. Pasziphaé tehát Flaubert olvasmányai alapján jogosan gazdagítja a karthágói mitológiát, mely Creuzer francia átdolgozása szerint a föníciai mitológiában gyökerezik. A későbbi levelek jelzik, hogy a kezdeti nehézségek korántsem bátor- talanították el a regényírót, aki egyre lelkesebben bontja szét és kuszálja újra össze a különböző mítoszegyüttesek könnyen összegubancolódó szálait. Egy Ernest Feydeau-nak írt, 1861. október 7-i levél szerint épp azon munkálkodik, hogy Proserpina mítoszát Tanitéhoz kapcsolja45. Buzgólkodása nem maradt eredménytelen: Proserpina alakját oly sikeresen rejti el a szöveg végső változatában, hogy az exegéták sokszor hosszas keresés után sem tudnak rábukkanni. Forrása minden bizonnyal ez esetben is Creuzer volt, aki szerint Pa- sziphaé-Venus, Venus-Proserpina egyazon istennőt jelenti46. Valamennyien ugyanazt a kettősséget hordozzák magukban: a termékenység és a pusztulás, a kéj, a szenvedély és a halál jelképei. Proserpina alakja - Hadésszal való kapcsolata réven - a pusztítás, a fizikai megsemmisülés képzetéhez is kötődik. Creuzer magyarázata szerint az istennő kegyetlen természetére neve is utal: a Perse egyszerre jelent fénylőt, fényhozót, tisztát és gyilkost. A görögök más megfejtést adtak: szerintük a Perszephoné, Perszephoneia alakok a „hord”, „visz” igéből, valamint a „gyilkosság”-ot, „erőszakos halál”-t jelentő főnévből származnak47. A modern értelmezők a névben egyszerre vélik felfedezni a természetes és az erőszakos halál gondolatát48. Flaubert-t szemmel láthatóan magával ragadta a nevek és formák sokasága mögött megbúvó Holdistennő alakja, aki mindig ugyanaz és mégis mindig más. Anne Green egyenesen azt állítja, hogy a karthágói regény szerelmi szálát, melynek semmilyen történelmi forrásban nincs előzménye, Pasziphaé mítosza ihlette40. Ezt a feltevést azonban nehéz volna meggyőző érvekkel alátámasztani. Sokkal valószínűbb, hogy a görög mitológiai történet - anélkül, hogy a regényben bármilyen rejtett vezérfonal szerepét játszaná - széttöredezett darabjaival beépül a legkülönbözőbb mitikus elemek sokaságából összeálló együttesbe. 696
